Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az osztrák építőipari vállalat, a Strabag SE egyszerre két svájci vállalatot vásárolt fel, így értékesítéseit tekintve az alpesi ország építőipari piacának harmadik legnagyobb szereplőjévé lépett elő - közölte a társaság hétfőn.
A Strabag tájékoztatása szerint a két felvásárolt társaság, a Brunner Erben AG és az Astrada AG több mint ezer alkalmazottat foglalkoztat és nagyjából évi 245 millió eurós értékesítési bevétellel rendelkezik. Az ügylet részleteiről - a vállalatok közötti megállapodásnak megfelelően - a Strabag nem nyilatkozott.
Hans Peter Haselsteiner, a Strabag vezérigazgatója a társaság közleményében úgy fogalmazott: "a felvásárlásnak köszönhetően megduplázzuk svájci kibocsátásunk mértékét és fokozzuk jelenlétünket Zürichben és Bernben, két nagyon fontos regionális piacon". A Strabag 2011-ben 615 millió eurós értékesítési bevételre számít Svájcban. Az ügylet január 1-i hatállyal történhet meg, amennyiben engedélyt ad rá az alpesi ország versenyhatósága.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A háború kiszélesedésével akár 130 dollár fölé is szökhet a kőolaj jegyzése.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.