Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az egyoldalú banki szerződésmódosításokról szóló jelenlegi szabályozás alapvetően alkalmas lehet az ügyfelek jogainak védelmére, a túladósodás megakadályozására hozott szabályok viszont betarthatatlanok – állapította meg az állampolgári jogok biztosa, Szabó Máté, aki szerint meg kellene fontolni a lakáskölcsönök állami támogatásának hordozhatóvá tételét.
Az Országgyűlési Biztos Hivatala MTI-nek hétfőn eljuttatott közleménye szerint az ombudsman megállapította: sok ügyfél nincs tisztában az általa választott pénzügyi, vagy pénzügyi jellegű szolgáltatás lényeges szabályaival, a szerződésben rejlő kockázati tényezőkkel és a kockázat mértékével. Ezért Szabó Máté fontosnak tartja, hogy az ügyféltájékoztatás érdemi, közérthető, és ne pusztán egy jogszabályban megjelölt "kipipálandó" feladat legyen, mert a jelenlegi gyakorlat nemcsak, hogy nem tölti be a rendeltetését, de kifejezetten a szabályozás céljával ellentétes hatást vált ki.
A túladósodás megakadályozására kialakított szabályok betarthatatlanok az ombudsman szerint. Az ügyfelek valós pénzügyi helyzetéről ugyanis a hitelintézetek nem rendelkezhetnek teljeskörű információval, mert a hitelezhetőségi limit meghatározásakor kizárólag az ügyfél nyilatkozatában megjelölt hiteltartozásokat ismerhetik meg. A rendelkezés így a hitelintézeteket betarthatatlan kötelezettségekkel terheli, miközben nem jelenti gátját a magánszemély túladósodásának.
A biztos ismét fontosnak nevezte a magáncsőd intézményének létrehozását. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az "államilag támogatott lakáskölcsönök hordozhatóságát a jogszabály akadályozza, a kölcsönök kiváltását a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról szóló kormányrendelet is megnehezítette". Ezért Szabó Máté szerint ennek módosítása, különösen pedig az állami támogatás hordozhatóvá tétele, legalábbis mérlegelésre, megfontolásra érdemes. Szabó Máté javaslataival a kormányhoz fordult.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.