Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Mol Csoport 92,7 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 19 milliárd forinttal, a társaság bevétele 34 százalékkal 1177,2 milliárd forintra nőtt, a profit lényegében megegyezik az elemzők által várt 95,5 milliárd forinttal.
A vállalat konszolidált, nem auditált, nemzetközi számviteli elvek alapján készült (IFRS), csütörtökön közzétett tőzsdei gyorsjelentése szerint a jobb eredményt alapvetően a magasabb kőolaj jegyzésáraknak és a rekordnagyságú szénhidrogén termelésnek köszönhető, de az átszervezett feldolgozás-kereskedelem üzletág is lényegesen jobb üzleti eredményt ért el. A javulás másik jelentős része a készletek átértékeléséből és az árfolyamnyereségből
adódott.
A gyorsjelentés idézi Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót, aki elmondta: továbbra is a két fő üzletáguk fejlesztésére koncentrálnak. A kutatás-kitermelésben a megnövekedett termelés szinten tartására, hosszú távon a kutatás által vezérelt növekedés folytatására, illetve a további horvátországi kutatási lehetőségek kiaknázására. A feldogozás-kereskedelemben a régiós vezető pozíció megerősítésére törekszik a Mol, folyamatos hatékonyságjavítás és a Rijekai Finomító további modernizációja által.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.