Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Még az idén egyesül a Monor és Vidéke, a Dél-Pest Megyei, valamint a Pécel és Vidéke Takarékszövetkezet, a januártól Pátria Takarék néven működő szövetkezeti pénzintézet a mérlegfőösszeg alapján az ország negyedik legnagyobb takarékszövetkezete lesz - közölték a szövetkezetek.
A Pátria Takarék várható induló mérlegfőösszege 47 milliárd forint lesz, saját tőkéje megközelíti a 4 milliárd forintot. A közlemény szerint az összeolvadás lényege egy olyan erős takarék létrehozása, amelyben összpontosul a Pest megyei takarékok mérlegfőösszegének, saját tőkéjének, hitelállományának és az adózás előtti eredményének csaknem 60 százaléka.
Szükségessé vált egy olyan regionális takarékszövetkezet létrehozása, amely méretéből adódóan hatékonyabban és biztonságosabban működtethető, és ügyfelei előtt új üzleti távlatokat képes megnyitni - hangsúlyozta Boris Jánosné, a Monor és Vidéke Takarék elnök-ügyvezetője a közlemény szerint. A Pátria a Budapesttől Nagykőrösig terjedő működési területén 38 fiókkal rendelkezik majd, közülük 14 olyan településen van, ahol más pénzügyi szolgáltató nem érhető el, így a Pátria Takarék jelenti az ott élőknek az egyetlen kapcsolódást a pénzügyi rendszerhez - áll a közleményben.
Korábban másik három takarék is bejelentette egyesülését, amelyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete múlt héten engedélyezett. A Biharnagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet és a Biharkeresztesi Takarékszövetkezet a határozat szerint 2011. június 30-ával beolvadhat a debreceni székhelyű Hajdú Takarék Takarékszövetkezetbe. Az egyesülés után létrejövő pénzintézet neve Hajdú Takarék Takarékszövetkezet lesz, debreceni székhellyel.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.