Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Biztosan változni fog a Munka törvénykönyvének tervezete, amelyet múlt pénteken hoztak nyilvánosságra. A minisztérium pénteken nyilvánosságra hozott változatával szemben a kormány mégis bevezetné a védett kort, így nem lehetne 55 éves kor felett kirúgni a dolgozókat.
Garantálja a kormány a védett kor intézményét, vagyis azt, hogy 55 éves kor felett csak különösen indokolt esetben lehet elbocsátani a munkavállalót - jelentette ki Szijjártó Péter.
Minderre azért volt szükség, mert a múlt pénteken nyilvánosságra hozott Munka törvénykönyvének tervezetében nem szerepel ez a fogalom. Sőt, a dokumentum szerint a nyugdíj előtt állókat könnyebb lenne meneszteni a jelenlegi szabályokhoz képest is. Eddig ugyanis csak különösen indokolt esetben lehetett kirúgni azokat, akiknek 5 évük van a nyugdíjazásig, a javaslatban viszont nem szerepel ez a kitétel.
Szijjártó most azt közölte, a védett kor intézményének biztosítása már a szociális konzultációval eldőlt, ahogyan az is, hogy a Munka törvénykönyvébe be kell épülnie annak, hogy a "segély helyett a munkalehetőség biztosítása a kívánatos út".
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.