A negatív kamat látszólag ellenkezik a piac logikájával, de lehet létjogosultsága olyan esetekben, amikor az erős árfolyam a reálgazdaság céljait veszélyezteti. Például a svájci exportőröket igen hátrányosan érinti, hogy a termékeikért kapott idegen fizetőeszközért (például euróért vagy dollárért) odahaza kevesebb frankot kapnak. Ráadásul e helyzet kialakulásáról a svájci reálgazdaság szereplői csak keveset tehetnek, hiszen a svájci frankba fektető külföldiek biztos menedéket keresve választották e célpontot. A legtöbb elemző egyetért abban, hogy amíg az eurózóna pénzügyi válsága nem oldódik meg, s az euró a dollárral szemben is gyengül, a frank árfolyama is emelkedni fog. Mit tehet a jegybank ebben a helyzetben? Például kevés kamatot fizet a betétekre, vagy semmit, vagy egyenesen díjat kér a külföldi befektetőktől, ha svájci fizetőeszközben vagy állampapírban akarják tartani tőkéjüket.

A Svájci Nemzeti Bank palotája. Árfolyam az infláció ellen

Creative Commons

Ez nem csupán elméleti lehetőség, hiszen volt már rá példa. Az első olajválság idején – 1972 és 1978 között – már megtörtént, hogy az SNB (de facto) negatív alapkamatot tartott érvényben. Az ok ugyanaz volt, mint most lehetne: a külföldieket arra akarta késztetni, hogy ne svájci frankban tartsák befektetéseiket. Ennek ellenére volt olyan időszak, amikor a biztonságos kikötőben való várakozás lehetősége megérte a vaskos felár megfizetését is. Mielőtt az SNB 1972-ben bevezette a negatív kamatlábat, az amerikai dollár 28 százalékot esett a frankhoz képest. A befektetések növekményére a svájci jegybankárok kezdetben enyhébb (negyedenként 2 százalékos), majd 1978-ban már brutálisan magas kamatot szabtak ki: minden egynegyedes növekedésre 10 százalékot, azaz a befektetés megduplázódása esetén a növekményre 40 százalékot. A szigor azonban nem hozta meg a várt eredményt, ráadásul a negatív kamat kétélű fegyver, mert az árfolyam stabilitásán ejthet sebet, azaz felhajthatja az inflációt.

Végül az SNB felhagyott e technikai megoldás alkalmazásával, mert a tőke beáramlása az intézkedések ellenére is fennmaradt a világgazdaságban tapasztalható zavarok és inflációs hatások miatt, s a frank is csak jelentősen erősödött ebben az időszakban. A negatív kamat és a tőkeáramlás kontrollálása azért sem vezethetett eredményre, mert az intézkedések nem voltak összhangban a monetáris politikával, amely végső soron előidézte a tőkebeáramlást, hiszen a frank felértékelődésének megakadályozását alárendelte az árstabilitásnak. Márpedig éppen ez a stabilitás tette vonzóvá Svájcot a pénzüket menekítő befektetők számára.

Az euró árfolyama a svájci frankhoz mérve. Így esik

fxstreet.com

Valószínűtlen, hogy az SNB bankárai elfelejtették volna ezt a leckét. Ameddig az inflációtól jobban tartanak, mint a frank erősödésétől, nem térnek vissza a hetvenes évek megoldásaihoz. Elemzők már most – a kamatintézkedést értékelve – figyelmeztetik őket, hogy lehet az árral szemben úszni, de nem érdemes.

A Credite Suisse piaci szakértőinek véleménye – amelyet a Portfolio idézett – talán mindent elmond a várható fejleményekről. Az egyik legnagyobb svájci bank szakemberei tovább csökkentették az euró-frank árfolyamra vonatkozó 3 hónapos prognózisukat, a korábbi 1,26-ról 1,17-re. Az euróövezet perifériáján (a görög, ír, portugál, spanyol, olasz ötszögben) tapasztalható feszültség ugyanis sokkal tovább elhúzódik, mint korábban gondolták. Ezért úgy vélik, hogy csak akkor veszíthet vonzerejéből a frank, ha az euróövezet megítélése javul. Ennek viszont kicsi esélyt adnak, sőt figyelmeztetnek: a negatív hangulat még romolhat is az ősz közeledtével. Azaz a magyar frankhitelesek továbbra sem számíthatnak semmi jóra.