Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Körülbelül 440 millió eurós bevételre tesz szert idén az osztalékokból a szlovák államkassza, ami 141 millióval több a korábban vártnál - közölte a szlovák nemzeti vagyonalap pénteken.
Az osztalékok konkrét nagyságáról az egyes részvényesi közgyűlések döntenek, és a pontos adatok csak azok lezajlása után lesznek ismeretesek - áll az alap közleményében.
Az alap becslése szerint jövő évben ez az összeg 396,5 millió euró lesz. "Egyelőre becsült adatokról van szó. Ha a kormány és a parlament magánosításokról hoz döntést, úgy azok befolyással lesznek az osztalékok nagyságára is" - mutat rá a közlemény.
Az osztalékokból befolyó összeg felhasználásáról a nemzeti vagyonalap javaslata alapján a kormány és a parlament dönt.
A szlovák nemzeti vagyonalap ugyanakkor közölte, hogy idei összbevételei várhatóan 695,19 millió eurót tesznek ki. Az alap idei tervezett kiadásai 635,855 millió euróra rúgnak.
Egy korábbi kormánydöntés szerint a szlovák nemzeti vagyonalap 2014-ben működését befejezi, miután addigra várhatóan befejeződik a privatizáció.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?