Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A világtrendbe illeszkedik a magyar chips- és üdítőital-adó, amelynek – mint az az ENSZ-közgyűlésnek a nem fertőző betegségekkel kapcsolatos tanácskozásán is kiderült – követői vannak a világban – jelentette ki az MTI-nek New Yorkban helyi idő szerint hétfő este Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára.
Az államtitkár elmondta, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és más felszólalók beszédének is központi témája volt, hogy az életmódért való egyéni felelősség mellett a gazdasági társaságoknak sokkal nagyobb felelőséggel kellene viszonyulniuk ahhoz, milyen népegészségügyi hatásai vannak az általuk forgalmazott egyes cikkeknek, például az alkoholnak, a dohánynak, a sózott és cukrozott élelmiszer-ipari termékeknek.
Az államtitkár szerint nemcsak francia, spanyol és más európai követői vannak a megadóztatás ötletének, de elhangzottak olyan hozzászólások is, amelyek szerint néhány országban bizonyos termékcsoportok betiltása is felmerült.
"Meglepetéssel, s egyúttal örömmel hallgattuk, hogy az általunk meghozott lépés visszaigazolást nyert a világban” – mondta Szócska Miklós, aki Schmitt Pál köztársasági elnökkel együtt vett részt a tanácskozáson. Az államtitkár példaként hozta fel, hogy a német delegáció részéről konkrét kérdések hangzottak el az adó bevezetésének gyakorlati megindokolhatóságával kapcsolatban.
A nem fertőző betegségekkel kapcsolatos hazai problémákról szólva Szócska Miklós felhívta a figyelmet, hogy miközben Magyarország a fertőző betegségek elleni védekezés terén a világ élvonalához tartozik, és sokan követik a magyar oltási program és más prevenciós tevékenységek példáját, a szív- és érrendszeri és a daganatos betegségek területén szintén sok esetben vezető helyen állunk a megbetegedési és halálozási statisztikákban. Ahogy az a köztársasági elnök felszólalásában is elhangzott, áttörést kell elérni a megelőzés területén, új modelleket kell találnunk, amelyek a prevenciótól a beteg otthoni ápolásáig terjednek.
A magyar egészségügy nemzetközi szerepvállalásával kapcsolatban Szócska Miklós elmondta, hogy a Magyarországon korábban kiképzett orvosok közül ma sokan vezető pozíciókat töltenek be szerte a világon, ami kiaknázásra váró lehetőség. Rámutatott, hogy Magyarországon ma több külföldi orvostanhallgató tanul, mint magyar, és elmondta, hogy az ENSZ-tanácskozáson további szakemberek képzésével kapcsolatban történtek tárgyalások.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
Navracsicsné Prevoz Anikó férje Facebook-oldalának egyik bejegyzése alatt ismételte meg állítása szerint korábban törölt hozzászólását.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.