EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Devizapiaci intervenciót hajtott végre hétfőn a lengyel jegybank, már a második egymást követő napon külföldi devizáért zlotyt vásárolt a lengyel fizetőeszköz erősítése érdekében - erősítette meg délután a bank a korábbi piaci híreszteléseket.
A lengyel jegybank nem közölt információt arról, hogy mekkora értékű volt a devizapiaci tranzakció. Ugyanakkor devizapiaci kereskedők szerint a bank 0,5-1,0 milliárd eurót költhetett a zloty erősítésére.
Ez rövid időre sikerült is, egy pillanatra közel 1 százalékkal drágult a lengyel fizetőeszköz. A lépés hatása azonban kérészéletű volt, a zloty ismét növelni kezdte veszteségét, röviddel 16.30 óra után 0,61 százalékos mínuszban állt az euróhoz képest, ami ekkor 4,3928 zlotyt ért.
A zloty a leggyengébben szereplő deviza a térségben, árfolyama több mint 11 százalékkal gyengült a múlt év vége óta az euróhoz képest. Például a forint 6 százalékkal gyengült, a cseh korona pedig 0,7 százalékkal erősödött az euróhoz viszonyítva. Lengyelország devizatartaléka 74,08 milliárd euró volt augusztus végén. A lengyel jegybank harmadszor hajtott végre intervenciót az év eleje óta.
A gyengébb zloty egyik hatása, hogy nő az államadósság. Szeptember végén egy lengyel illetékes arról számolt be, hogy az államadósság a bruttó hazai termék (GDP) 53,8 százalékára nő idén a tavalyi 52,8 százalékról. A kormány korábban némileg csökkenő, 52,7 százalékos államadósságot várt a GDP-hez képest az idei évre. A tervezettnél magasabb idei államadósság a gyengébb zlotyval függ össze. A lengyel államadósság közel negyede devizában van. A lengyel államháztartási törvény értelmében automatikusan kiadáscsökkenési intézkedéseket kell hozni akkor, ha az államadósság átlépi a GDP 55 százalékát.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.