Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Hamarosan a kormány elé kerül a devizahitelesek megsegítését szolgáló kamattámogatási rendszer – derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter írásbeli kérdésre adott válaszából.
Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője írásbeli kérdésében a devizahitelesek megsegítését szolgáló kormányzati javaslatok felől érdeklődött, az erre adott miniszteri válasz kedden került fel az Országgyűlés honlapjára.
Matolcsy György levelében azt írja, hogy az új kamattámogatást a tervek szerint a hátralékos (90 napon túli késedelemben álló) hiteladós igényelheti majd kisebb, alacsonyabb értékű lakás megvásárlása esetén. A támogatást 5 évre lehet majd igénybe venni, a mértéke az első évben a referenciának tekintett állampapírhozam 50 százaléka lenne, amely majd fokozatosan lecsökkenne 30 százalékra.
A miniszter a válaszában felidézi, hogy a 2011 májusában nyilvánosságra hozott Otthonvédelmi Akcióterv része volt a kamattámogatás program a havi törlesztőrészletek rögzített árfolyamon történő törlesztésének bevezetése, a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása és a kilakoltatási moratórium – kényszerértékesítés kvóták bevezetésével – feloldása mellett.
Matolcsy György a levelében kitér az Otthonvédelmi Akcióterv szeptemberi kiegészítésére is, ez tartalmazta az egyösszegű végtörlesztés lehetővé tételét rögzített árfolyamon, és azt is, hogy a forintban felmerülő költségek csak forintban követelhetők. Része volt a személyi jövedelemadó alóli mentesség biztosítása a fizetéskönnyítési konstrukciókban történő tartozás-átvállalás kapcsán, pozitív adóslista bevezetése, lakossági jelzáloghitelek transzparens árazása – sorolja.
Orbán Viktor miniszterelnök május 30-án jelentette be, hogy a kormány ötpontos akciótervben állapodott meg a bankszövetséggel. Ekkor közölték azt is, hogy bevezetik az otthonvédelmi kamattámogatást: az a bajba jutott adós, aki kisebb lakásba költözik, jelzáloghitelt vehet fel állami kamattámogatás mellett.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is kerítenek a kíváncsiskodók elől.