Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az MVM lett a Bakonyi gázturbinás erőmű 100 százalékos tulajdonosa. A cégben még 2008-ben szerzett részesedést az MVM.
Lezárta a Magyar Villamos Művek Zrt. a BVMT Bakonyi Villamos Művek Termelő Zrt. 49,5 százaléknyi részvénycsomagjának megvásárlását a korábbi tulajdonostársak kivásárlásával - közölte az MVM kedden. A kisebbségi csomagot a Bakonyi Erőmű Zrt.-től és az Euroinvest Zrt.-től vásárolta meg a magyar állami tulajdonban lévő MVM. A vételárat nem közölték, csak azt, hogy a részvénycsomag árát független nemzetközi szakértők értékelése alapján állapították meg. A közlemény emlékeztet arra, hogy a gázturbinás erőmű létesítésére alapított projekttársaságba 2008-ban vásárolta be magát az MVM, amikor 50,5 százaléknyi többségi tulajdont szerzett.
A projekttársaság a Bakonyi Erőmű ajkai telephelyén újonnan felépült kétszer 58 megawatt kapacitású, nyílt ciklusú gázturbinás erőmű tulajdonosa. Az MVM közleménye hangsúlyozza: az erőműtársaság megvásárlása lehetővé teszi, hogy a BVMT tényleges üzembe helyezését követően a beruházás jobb megtérülést biztosítson. A "barnamezős" beruházás - a korábbi tájékoztatás szerint - 75 millió euróba kerül. A megvalósításhoz 63 millió eurós hitelszerződést kötöttek 2010 februárjában. Akkor azt közölték, hogy a hitel a beruházás költségének 80 százalékát fedezi.
Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint azt emelte ki, hogy az erőműtársaság kisebbségi részesedésének megvásárlásával az MVM Zrt. sikeres, regionálisan is meghatározó, integrált nemzeti energetikai társaságcsoporttá válhat, a tranzakció pedig újabb konkrét lépés termelőkapacitásuk diverzifikálása és hatékony, eredményes működtetése felé.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.