Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A britek jelentős többsége támogatja, hogy David Cameron miniszterelnök vétót emelt az uniós pénzügyi fegyelem szigorítását célzó új szabályozási egyezménytervezet ellen a múlt heti brüsszeli EU-csúcson.
A londoni polgármester szerint ugyanakkor az EU nem is elsősorban a vétó miatt "dühös" Nagy-Britanniára, hanem azért, mert a briteknek "igazuk volt" az euróval kapcsolatban.
A The Times című tekintélyes konzervatív napilap megbízásából elvégzett, hétfőn ismertetett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 57 százaléka helyeselte, hogy Cameron - egyedüliként a tagállamok vezetői közül - megvétózta a tervezet uniós szintű elfogadását, és csak 14 százalékuk rosszallja a kormányfő lépését. (Mint arról beszámoltunk: az első hírek szerint úgy tűnt, Magyarország is nemet mondott a paktumra, ám később Orbán Viktor azt közölte: előbb a parlament véleményét is kikéri az ügyben.)
A felmérés tanúsága szerint a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció kisebbik pártjának, az erőteljesen EU-párti Liberális Demokratáknak a szavazói közül is 49 százalék támogatja a konzervatív párti miniszterelnök döntését.
Nick Clegg miniszterelnök-helyettes, aki a Liberális Demokratákat képviseli a kormányban, előző nap a BBC televízióban azt mondta, hogy "mélységes csalódottsággal" nyugtázta Cameron vétójának hírét. Clegg tartózkodott ugyan David Cameron személyes bírálatától, de kijelentette: "kirívóan elhibázottnak" tartja azoknak az EU-szkeptikus konzervatív képviselőknek a hozzáállását, akik "arra biztatták (Cameront), hogy tanúsítson bulldogmentalitást" a brüsszeli EU-csúcson.
A The Times megbízásából készült közvélemény-kutatás szerint ugyanakkor a briteknek alig több mint a harmada - 35 százalékuk - tartja úgy, hogy Cameron csak a Konzervatív Párt EU-ellenes szárnyához tartozó képviselők nyomására folyamodott a vétóhoz. A megkérdezettek 53 százaléka viszont azzal a megállapítással értett egyet, miszerint a vétó megmutatta, hogy a brit miniszterelnök kész kiállni az ország érdekeiért az EU-val fenntartott kapcsolatokban.
Boris Johnson, London konzervatív párti polgármestere a hétfői The Daily Telegraph által közölt, helyenként maró gúnnyal átitatott cikkében annak a véleményének adott hangot, hogy az EU nem elsősorban a költségvetési integráció szorosabbra vonását célzó szerződés elvetése miatt dühös Nagy-Britanniára. "Európai testvéreink krónikus dühének" valódi oka Johnson szerint az, hogy kiderült: a briteknek "teljesen igazuk volt" az euróval kapcsolatban.
A brit politikusok több mint húsz éve mondogatják, hogy a valutaunió nem lesz működőképes, mert politikai unió nélkül megvalósíthatatlan, a politikai unió létrehozása viszont demokratikus alapon lehetetlen. "Sarkozy barátom, nem az angolszász bankárok okozták az euróövezet bajait, hanem az, hogy az euróövezeti országok - élükön véletlenül éppen Franciaországgal - teljesen képtelennek bizonyultak a maastrichti szabályok betartására" - írta Johnson, szavait egyenesen Nicolas Sarkozy francia elnöknek címezve.
A londoni polgármester szerint "valószínűtlen", hogy az euró még egy év múlva is a jelenlegi formájában létezni fog, és a legjobb lenne, ha a görögöknek - "és esetleg másoknak is" - megengednék, hogy rendezett módon végrehajtott kilépéssel szabaduljanak meg "szenvedéseiktől".
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.