Nagy-Britannia is tanácskozik az euróról Varsóban

Nagy-Britannia, az Európai Unió egyetlen tagországa, amely elutasította a költségvetési fegyelem erősítésére szolgáló új szerződés tervét, mindamellett részt vesz majd az euró megmentéséről szóló szakértői tanácskozásokon - jelentette be pénteken Varsóban a lengyel külügyminiszter.

  • MTI MTI
Nagy-Britannia is tanácskozik az euróról Varsóban

"Az utóbbi 24 órában kapott információink szerint Nagy-Britannia részt fog venni az új szabályozással kapcsolatos szakértői tanácskozásokon" - jelentette ki a lengyel parlamentben Radoslaw Sikorski, akinek országa adja az unió soros elnökségét.

A miniszter jelezte, hogy Donald Tusk lengyel kormányfő még pénteken tárgyal brit kollégájával, David Cameronnal. "Úgy tűnik, Nagy-Britannia álláspontja kevésbé határozott, mint azt a londoni bulvárlapok gondolják" - mondta.

"Az, hogy nem sikerült egyhangú álláspontra jutni az európai (csúcs)találkozón, nem ad okot bizakodásra - vélekedett Sikorski. - Nagy-Britannia visszalépésének mindamellett nem szabad újabb megosztottságokhoz vezetnie, s törekedni fogunk a kohézióra."


 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.