EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A lengyel központi bank csütörtökön devizát adott el a zloty védelmében - jelentette be a bank csütörtökön kora este, pontos összeg megjelölése nélkül.
Korábban több devizakereskedő is arról számolt be, hogy a központi bank háromszor is védelmére kelt a zlotynak euró eladásával csütörtökön délután. A banki beavatkozás hatásos volt. Röviddel 16 óra előtt az euró még 4,4552 zlotyt ért, röviddel később 4,424 zlotyt, percekkel 18 óra előtt már csak 4,4047 zlotyt, ez így már csak 0,12 százalékos euródrágulás a szerda késő esti jegyzéshez képest.
A lengyel központi bank közel három hónapon belül ötödször hajtott végre intervenciót, miután a zloty június óta közel 10 százalékkal gyengült. A zloty az egyik leggyengébben szereplő deviza a térségben, árfolyama több mint 11 százalékkal csökkent a múlt év vége óta az euróhoz képest. Lengyelország devizatartaléka 74,08 milliárd euró volt augusztus végén.
A gyengébb zloty egyik hatása, hogy nő az államadósság, amelynek közel negyede devizában van. A lengyel államháztartási törvény értelmében automatikusan kiadáscsökkenési intézkedéseket kell hozni akkor, ha az államadósság átlépi a GDP 55 százalékát. Tervek szerint az idei államadósság 53,8 százaléka lesz a GDP-nek.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.