Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Összességében kedvező képet mutat az őszi vetés Vas megyében; a legkésőbb vetett őszi búza is kezdi behozni a hátrányát, és a decemberben kikelt repce sem fagyott el – tájékoztatott Márkus Antal mezőgazdasági szaktanácsadó szerdán.
A Vas megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának adatai alapján mintegy 10 százalékkal nagyobb területen vetettek 2011-ben őszi növényeket (döntően búzát és repcét), mint a korábbi években. Tavaly ősszel 68 ezer hektáros területen került földbe a mag; az őszi búzát 38-40 ezer hektáron, 4 ezer hektárral nagyobb területen vetették el, és az előző évhez képest 2 ezer hektárral nőtt a repce vetésterülete is. A repcét összesen 21 ezer hektáron vetettek, 1-2 ezer hektárnyi területen tritikálé, kisebb területen rozs, 5 ezer hektáron pedig őszi árpa került a földbe.
A szaktanácsadó közlése szerint a viszonylag enyhe télben a legkésőbbi, decemberi vetések is kikeltek, a várható néhány napos hideg időszak pedig valószínűleg elősegíti a búza fejlődését. A hótakaró hiánya miatt viszont az utolsó vetésű, gyengébb repce kifagyhat, ha a hőmérséklet tartósan mínusz 10-20 fok alá süllyed – figyelmeztetett Márkus Antal.
A szaktanácsadó szerint különösen szépek azok a repce területek, amelyeket ősszel metkonazol, mepiquat-klorid, vagy paklobutrazol és difenokonazol hatóanyagokkal kezeltek. A hibátlan növényállomány mellett azonban gyakoriak a „vörösödő” repcetáblák, valamint a csíkokban sárguló gabona területek is. Mindez arra utal, hogy levegőtlen a talaj, vagy hiányzik a földből a megfelelő tápanyag. „A gazda valószínűleg nem fordított kellő figyelmet a talaj előkészítésre”, a csapadékos július és augusztus hónapban nem végezték el a tarlómunkákat, és volt olyan terület is, ahol ezt csak októberben pótolták – magyarézta Márkus Antal.
Szólt arról is, hogy az őszi vetési munkákat nagymértékben megnehezítette a tavalyi szárazság; augusztus végétől egészen az év végéig lényegesen kevesebb volt a csapadék, mint a sokéves átlag. A csapadékosabb években az évi átlagos csapadékmennyiség 737 milliméter volt Vas megyében, ehhez képest tavaly átlagosan mindössze 524 milliméter csapadék esett.
Hozzáfűzte: a repce és az őszi gabonák kelésében, fejlődésében viszont sokat segített, hogy alig volt hosszantartó fagy, a januári átlaghőmérséklet 4-5 fokkal magasabb az ilyenkor szokásosnál. Ugyanakkor a fagymentes idő miatt a kártevők és kórokozók elszaporodása miatt a mezőn, de a gyümölcsösökben és a szőlőültetvényeken is fertőzésekre kell felkészülni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.