Rekordot döntött a francia bor- és szeszesitalexport

A francia borok és szeszesitalok exportja megdöntötte tavaly a történelmi rekordot, meghaladva először a 10 milliárd eurót. A növekedés 10 százalékos volt az előző évhez képest - közölte a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetsége (FEVS) kedden.

  • MTI
Rekordot döntött a francia bor- és szeszesitalexport

A pezsgőnek, a konyaknak és a Bordeaux-i boroknak köszönhetően ez a gazdasági szektor a második legjelentősebb többletet felmutató része a külkereskedelmi mérlegnek az űrkutatás után (amely két százalékot romlott 2010-hez képest), megelőzve a parfümipart és a szépségápolást. A francia alkoholtartalmú italok sikere elsősorban az ázsiai piacon történt ugrásszerű, 29 százalékos eladás-növekedéssel magyarázható, miközben az európai eredmények elég vegyesek voltak tavaly. 

A növekedést egyébként elsősorban a termékek árának 10,5 százalékos emelkedése okozta, számarányaiban csak 2,4 százalékkal növekedett az export - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Fabrice Latour, az FEVS elnöke. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a francia boroknak egyre nehezebb visszahódítaniuk a hagyományos uniós, elsősorban német és brit piacokat.

Mindezek ellenére Európa maradt a francia borok elsőszámú piaca 4,1 milliárd eurós exportbevétellel, amely 3,1 százalékos emelkedést jelent 2010-hez képest. Az ázsiai piacokon tapasztalt jelentős javulás 2,5 milliárd eurós bevételt hozott, míg a harmadik helyen Észak- és Dél-Amerika áll 2,1 milliárd euróval, ami 9 százalékos növekedés eredménye.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.