Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit (BTDM) Kft. nyílt közbeszerzést írt ki, a becsült értéken évi nettó 200 millió forintos "hop on, hop off" (állandó megállókkal működő) városnéző szolgáltatásra - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. Nemrégiben egy idegenforgalmi rendezvényen hangzott el, hogy a fővárosban egységesíteni kellene a széttagolt városnéző szolgáltatást.
A kiírás úgy szól, hogy az ajánlattevőnek éves szinten, napi rendszerességgel, minimum napi öt indulással, ingyenes, állandó megállókkal működő budapesti buszos városnézést kell nyújtania, a dokumentációban részletezett útvonalon.
A szolgáltatónak minimum öt, legalább 70 fő befogadására képes, folyamatos üzemelésű, egyforma emeletes városnéző busszal kell rendelkeznie. Az idegenvezetést 15 nyelven, lehetőség szerint számítógép által vezérelt hangrendszerrel kell biztosítani.
A szolgáltatásnak tartalmaznia kell olyan dunai hajós városnézést is, amely minden nap minimum egyszer igénybe vehető és legalább 70 fő szállítására alkalmas hajóval történik, audioguide segítségével, legalább német és angol nyelven.
A szolgáltatást a 48 órás Budapest kártyával rendelkezők vehetik majd igénybe. A szolgáltatás ellenértékét az ajánlatkérő BTDM fizeti meg a nyertes vállalkozó részére. A nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell szerződéssel, vagy szerződést kell kötnie legalább 100 budapesti szállodával vagy szálláshely szolgáltatóval, a városnézési szolgáltatás értékesítésére. A szolgáltatási viteldíj becsült értéke - kártyánként - nettó 4500 forint.
A szolgáltatás minimum feltételei közé tartozik az, hogy a buszokon minden ülőhelyről közel azonos minőségű, akadálymentes kilátást és fényképezési lehetőséget kell biztosítani télen-nyáron egyaránt. A hangrendszer egyenletes minőségű legyen minden buszon, és legalább két busznak akadálymentesítettnek kell lennie. Az ajánlattevőnek szerződnie kell a BKV buszöblök használatára.
Az ajánlattételi határidő május 7. Az ajánlatok összegezését az ajánlatkérő május 18-ig küldi meg az ajánlattevőknek. A szerződéskötés tervezett időpontja pedig május 28.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.