Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Tartotta erős pozícióját pénteken a forint, a délután 5 órakor jegyzett 287,27 forintos euróárfolyam alig tért el az előző nap délutáni 287,14 forintos ártól.
Reggel gyengüléssel indult a forint kereskedése, 289 közeli árfolyamon is jegyezték az eurót.
A gyengülést egyrészt Spanyolország leminősítése, másrészt az váltotta ki, hogy Irina Ivascsenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője csütörtökön este azt közölte, hogy a valutaalap akkor kezdi meg a hiteltárgyalásokat Magyarországgal, ha a megfelelő lépések megtörténnek az MNB függetlenségének biztosítására.
A reggeli gyengülés után korrigált az árfolyam, és délután már az előző napi szinten jegyezték az eurót.
A kereskedők csendes napról számoltak be, a piacon kivárás volt érzékelhető a négynapos hétvége előtt. Arra számítanak, hogy szerdáig nem változik lényegesen a forint jegyzése a nemzetközi devizapiaci kereskedelemben, és szerdán is 287 forint körüli szinten lesz az euró jegyzése.
A svájci frankot 239,13 forinton jegyezték péntek délután az előző napi 239,45 forint után. A dollár 216,70 forintot ért a csütörtöki délutáni 217,55 forint után. A japán jen jegyzése 2,6938 forint volt 2,69 30 forint után.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A jelenkor legnagyobb botrányzenekarának budapesti fellépése ellen is beindult a tiltakozás, a kormány egyik tagja is fontosnak tartotta, hogy megszólaljon az ügyben. De vajon ez megállítja a zenekart, vagy még jobban fűti a sikerét?
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.