Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Átmeneti az az utaskiszolgálási technológia a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amely alapján a Ryanair-járatok utasai gyalogosan közlekednek a termináltól a repülőgépig, illetve a betonon várakoznak felszállás előtt – derül ki a nemzeti fejlesztési miniszternek egy képviselői kérdésre adott írásos válaszából.
Németh Lászlóné válaszában azt írta, hogy a technológia kidolgozásánál a Budapest Airport jelezte: ezt csak átmeneti megoldásnak lehet tekinteni. A végleges megoldásban egy új épületszárny kiépítése is szerepel, amellyel jelentősen csökkenthető az a távolság, amelyet az utasoknak a termináltól a járatig kell megtenniük, továbbá megszüntethető, hogy az utazók a repülőgép előtt, a betonon várakozzanak. Tekintettel arra, hogy az új épületszárny kiépítéséhez külön engedélyeztetési folyamat szükséges, a kivitelezés várhatóan legkorábban a téli menetrend bevezetésének idejére, 2012. október végére készül el.
A miniszter válaszában kitér arra is, hogy a társhatóságok és a Légügyi Hivatal mindezek ismeretében hagyták jóvá a jelenlegi utaskiszolgálási technológiát, amely tartalmazza azt is, hogy meghatározott időjárási viszonyok esetén a repülőtéri szolgálat felfüggeszti az utasok gyalogos közlekedését a reptér betonján, és buszos technológiára vált. A felfüggesztésre okot adhatnak a rossz látási viszonyok, továbbá amikor a repülőtéren a zivatarokhoz kapcsolódó eljárásrend van érvényben, viharos erejű, óránként 75 kilométert meghaladó szél fúj, valamint heves záporeső esik.
A válasz szerint olyan rendkívüli eseményt, amely az utasok egészségi biztonságát veszélyeztetné, eddig egyik szervezet sem jelentett. A miniszter közölte azt is, hogy a Légügyi Hivatal a kiszolgálási technológiát véglegesítő Repülőtérrend jóváhagyási eljárásába be kívánja vonni az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot, valamint a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot is.
Németh Lászlóné válaszában kifejti, hogy a légitársaságok által igényelt szolgáltatásokat a repülőtér üzemben tartója biztosítja. A diszkont légitársaság a szolgáltatás minőségével arányosan alacsony jegyárakat biztosít. Ezért az úgynevezett fapados társaság a megszokott kiszolgáláshoz képest jóval olcsóbb szolgáltatást rendel meg a repülőtér üzemben tartójától. Amennyiben azonban egy légitársaság a költségcsökkentés érdekében az utasok kényelmetlenebb beszállítását biztosító szolgáltatást igényel, úgy a repülőtér üzemben tartójától nem várható el, hogy saját költségén extra szolgáltatásokat nyújtson. Így a légi utasoknak kell eldönteniük, hogy milyen árú és minőségű repülőjegyet és szolgáltatást kívánnak igénybe venni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.