Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint tovább nőnek a vállalkozások terhei a kormány jövő évi költségvetési elképzeléseiben, miközben hiányoznak az ösztönzők, a növekedés motorjait hajtó üzemanyag.
A beterjesztett költségvetés konzervatívnak minősíthető, láthatóan a 2,2 százalékos hiánycél teljesíthetősége áll a középpontban - mondta hétfőn Dávid Ferenc az MTI-nek. A VOSZ főtitkára szerint a szigorú kiadási oldalt a takarékosság jellemzi, ami megjelenik például a közalkalmazotti létszámleépítésben, a családi pótlék és egyéb szociális ellátások befagyasztásában, illetve a gyógyszertámogatás lejjebb szorításában, vagy a táppénz 10 milliárd forintos lefaragásában.
Ugyanakkor a bevételi oldalon olyan tételek jelentek meg, amelyek egyértelműen növelik a vállalkozások terheit, ilyen a "brutális" tranzakciós illeték, a távközlési és a biztosítási adó - mutatott rá a VOSZ főtitkára. Emellett feltehetően tovább emelkedik majd a minimálbér, és az inflációhoz köthető bruttó bér, amelynek mértékét elsősorban a szakszervezeteknek és a kormánynak kell meghatároznia a munkaadók bevonásával.
Az már most is látszik, hogy a vállalkozások számára a jelenlegi 93 ezer forintos minimálbér is igen megterhelő, ezzel magyarázható, hogy a képzetlen pályakezdők minimálbére csak a rögzített minimálbér 80-85 százaléka - jelezte Dávid Ferenc.
Idekapcsolódik a bérkompenzáció kérdése is, amelynek jelei nem láthatók a költségvetésben, noha az idén a versenyszférában 792 ezer munkavállalónál került sor a minimálbér, illetve a garantált bérminimum 15-19 százalékos emelésére. Emellett az "elvárt béremelést" is vállalta vállalkozások többsége, amelynek nyomán a kormány 105 milliárd forintos bérkompenzációt adott (15 milliárd még maradt a kasszában), a jövő évi költségvetésben azonban nincs nyoma a bérkompenzációnak - magyarázta a VOSZ főtitkára.
A vállalkozások már régóta várják, hogy gazdasági ösztönzőkkel rukkoljon elő a kormány, mivel a növekedési motorokat üzemanyag nélkül nehéz lesz beindítani - fogalmazott Dávid Ferenc, aki továbbra is hiányolja a kis- és középvállalati szektor célzott támogatását.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.