Szabó M. István
Szabó M. István

Lehúzza a rolót a csomagkézbesítő és futárszolgálat piac egyik topkategóriás szereplője, az Xpress Parcel System (XPS). A cég dolgozói és a hoppon maradt partnerek félnek attól, hogy nem jutnak pénzükhöz. Hétfőtől csomagot már nem lehetett feladni, és a cég telefonon sem volt elérhető.

Pénteken délután, a műszak lejártakor az Xpress Parcel System (XPS) futárcég gépkocsijai – zömében Peugeot Bipper és Citroën Nemo típusú "puttonyos" kisautók – egymás után érkeztek vissza a Táblás utcai központba, és szokás szerint leparkoltak egymás mellett. A sofőrök a szokástól eltérően az autóik mellett várakoztak.

A tulajdonos a második hónapja nem fizette ki a bérüket. A gépkocsivezetők arra vártak, hogy a műszak letelte után rendezik a tartozást. Ehelyett azzal szembesültek, hogy a tulajdonos-ügyvezető kioszt fejenként 17 ezer forintot, és megkéri őket, pakolják ki az autókból a személyes dolgaikat, mert a járműveket azonnal elviszik. Az egyik sofőr elmondása szerint még mindenki "az átlag 200 ezer forintot tartozás helyett kapott zsebpénzen pörgött", amikor számukra ismeretlen emberek az autókkal szépen sorban elhajtottak. Utólag derült csak ki, hogy a Simple Invest lízingcég emberei voltak, az XPS tőlük bérelte az autóit. A negyvenfős személyzetből két, régóta a cégnél dolgozó futár kapta csak meg a teljes neki járó összeget.

Bővülő piacon álltak a földbe

A Posta csomagszállítási monopóliumát megtörő gyorsposta és futárszolgálatok a '90-es évek közepétől alapvetően három piaci szegmensre álltak rá. Voltak cégek, melyek a nemzetközi megrendelésekre specializálódtak (mint a TNT, UPS, DHL stb.). Az ezredfordulót követően megerősödtek azok a cégek is, amelyek belföldi és külföldi szolgáltatásokat lényegében egyforma fontossággal kezelik (ilyen a DPD, a GLS és a Transaflex is). Ezen kívül pedig kialakult egy, túlnyomórészt magyar tulajdonban lévő mezőny is, amely leginkább a belföldi megrendelésekből él. Ebben a kategóriában – amelynek egyik legnagyobb szereplője a 15 éve alapított Sprinter – a fiatal cégnek számító XPS az élmezőnybe tartozott.

A csomagküldő szolgáltatásoknál az idő is, a méret is pénz
©

Az XPS által belátható piacon a megrendelők zöme egészen a legutóbbi időkig a közepes vagy nagy méretű cégek közül került ki. Ezeknél kizárólagosságot szereztek bizonyos szolgáltatásokra, cserébe viszont vállalták a folyamatos rendelkezésre állást. Az idén változott a hangsúly: az üzletek zöme olyan online kereskedő cégekkel köttetett, melyek a csomagközvetítő cégre az utánvétes megrendelések kiszállítását és a pénzek beszedését bízták.

Az XPS 2008 decemberében jött létre, amikor ezt a piacot jóval több mint száz, inkább lokális, semmint országos méretben dolgozó cég osztotta fel egymás között. A tisztán magyar tulajdonú társaság budapesti szortírozó központtal az ország egészét lefedően vállalt kézbesítési feladatokat. Saját honlapjuk állítása szerint azzal tűntek ki a mezőnyből, hogy még az alvállalkozókat is minőségügyi és környezetirányítási rendszer alapján foglalkoztatták.

A hvg.hu-nak név nélkül nyilatkozó, egy-egy konkurensnél dolgozó két vezető szerint az XPS nyomott árakkal dolgozott, így nagy csokorra való cégnél tudott postai szolgáltatásokra kiírt tendert nyerni. Egyikük elmondta, az XPS mind a futárpostai, mind a gyorspostai és integrált postai szolgáltatás területén "gyorsan a komolyan veendő szereplők közé emelkedett". Szerinte az bizonyulhatott túl nagy falatnak, hogy bekebelezte az Orient 21 nevű céget, és ez a gyors növekedés már túl sok volt neki. Az Orient 21 a piac egy másik szolgáltatási szegmensében, az azonnali futárszolgáltatások területén számított specialistának: annak lett az áldozata, hogy a konkurenciaharc a kevésbé jövedelmező üzletek közé szorította le a szegmenst. (Ennek köszönhetően a nagy piaci szereplők zöme egyszerűen kivonult erről a piacról.)

Más volt a látszat

A cég problémáiról az ügyfelek nem tudtak, de a dolgozók zöme is csak akkor kezdett kapiskálni valamit, amikor néhány hónapja késni kezdtek a fizetések. A hvg.hu-nak csak névtelenül beszélő egyik dolgozó most leginkább azt gyanítja, hogy "a cég gazdasági oldala nem működött". De hallottunk olyan véleményt is, hogy valamelyik csendestárs vehette ki a pénzét a cégből, és ezért bukott orra az egyébként növekedési pályán lévő XPS.

Az XPS a saját honlapján feltüntetett etikai elveit éppúgy képes volt egy mondatba tömöríteni, mint a cégpolitikáját és stratégiát. Előbbiben a megbízható szolgáltatásra és a "valós és aktuális információszolgáltatás" kulcsszavakra építkezett, utóbbiban pedig az ügyfélközpontúságra és az értékteremtésre helyezte a hangsúlyt. A kívülről stabil és megbízható cégről azonban az Opten cégtár adatai kissé árnyaltabb képet festenek. Az XPS nettó árbevétele az indulása óta ugyan mintegy megháromszorozódott, és 2011-ben már meghaladta a 303 millió forintot is, de az üzemi eredmény erősen mínuszos maradt a tavalyi mérlegbeszámoló szerint (25 millió veszteség). A cég mindhárom üzleti évében tízmilliós nagyságrendű veszteséget termelt, még a 2011-es volt a legjobb év. Ráadásul közben a cég kötelezettségállománya is 152 millió forintról 301 millió közelébe ugott.

Nem számoltak még el

Az ügyben szerettük volna megszólaltatni Bakos Juditot, a cég ügyvezető tulajdonosát, de sem őt, sem más XPS-alkalmazottat hivatalos úton nem lehet már utolérni. Az ügyfélszolgálati telefonok folyamatos foglalt jelzésen állnak, a céges és a magán mobilszámok vagy már nem is kapcsolhatók, vagy a vonalvégen csak teli üzenetrögzítő található.

Cég közeli nem hivatalos információk szerint több olyan ügyfelet is hátrahagyott az XPS, amelynek milliókkal tartozik pusztán amiatt, mert az utánvéttel kiszállított áruval az eladó felé még nem számoltak el. Hétfőn délelőtt már az ügyfelek nem tudtak belépni az ügyintézői-megrendelői rendszerbe sem.

Minden megrendelésért érdemes lehajolni
©

A nagyobb futárszolgálatoknál nincs komoly probléma, a csomagküldő és futárpiac helyzete önmagában kielégítő, az XPS bedőlése nem vezethető le a gazdasági válság hatásaiból – vélekedik Takács Antal, a futar.hu ügyvezetője. Bár szakmai körökben nyílt titok, hogy a TNT-t a UPS felvásárolja, ha ez mégsem történik meg, akkor is szolidan bővülő piaccal tervezhetnek, mint a DHL, a DPD vagy a Sprinter. Az XPS egyébként ezek közé a top cégek közé tartozott. Ez még akkor is igaz, ha július közepe óta a DPD "stratégiai partnerként" az ország bizonyos területein az XPS  helyett dolgozott. Ezért általános meglepetést okozott a cég bedőlése.

Beszéltünk olyan piaci szereplővel, aki hónapokkal ezelőtt már hallotta, hogy az XPS bajba került, és néhány ügyfelének komoly összegekkel tartozik. De mint mondta, elég gyakoriak az ilyen szóbeszédek, ezért ennek sem tulajdonított különösebb jelentőséget. A kézbesítőpiac a várakozások szerint gyorsan és gond nélkül föl fogja szívni az XPS volt ügyfeleit. Egy másik futárcég ügyvezetője azt állította, hogy néhány hete feltűnt neki, olyan cégek kértek ajánlatot, akikről úgy tudta, hogy a most bedőlt konkurens ügyfelei.

Ígéret: másodszor se

A dolgozóknak információink szerint hétfőn már be se kellett menni a Táblás utcába. Igaz, a pénteki, újabb ígéretből, miszerint a hiányzó pénzüket megkapják, szintén nem lett semmi. A "puttonyos" kisautóflottát biztosító Simple Investet is megkerestük, de a cégnél azt közölték: ügyfelekről semmiféle információt nem adnak ki. Ehhez akkor is ragaszkodtak, amikor azt a kérdést tettük fel, hogy igaz-e, hogy a Simple Invest a kifizetetlen számlák miatt vette vissza a flottát, és a tartozás fejében, kvázi behajtóként eljárva minden ingóságot (irodagépeket, számítógépeket, irodabútort stb.) visznek majd az XPS irodáiból. A futárcég alkalmazottai is abban bíznak, hogy ezeknek az ingóságoknak az eladásából ők is az elmaradt fizetésükhöz jutnak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
41 fát vágtak ki a budai Szent Margit Gimnázium kertjében

41 fát vágtak ki a budai Szent Margit Gimnázium kertjében

Napon hagytak egy kikötött kutyát, belepusztult

Napon hagytak egy kikötött kutyát, belepusztult

Indiában nyitotta meg legnagyobb irodaházát az Amazon

Indiában nyitotta meg legnagyobb irodaházát az Amazon

Macron az amazonasi erdőtűzről: Ég a házunk!

Macron az amazonasi erdőtűzről: Ég a házunk!

Grönland megvásárlása? Ma inkább a lízing és a hódítás a népszerű

Grönland megvásárlása? Ma inkább a lízing és a hódítás a népszerű

Visszalép a Liberálisok főpolgármester-jelöltje

Visszalép a Liberálisok főpolgármester-jelöltje