Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A jelenlegi kabinet a béremelések, minimálbér-emelések kormánya a gazdasági ésszerűség határain belül – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a LIGA Szakszervezetek vezetésével folytatott keddi budapesti megbeszélése utáni sajtótájékoztatón.
A megbeszélésen egyetértettek az érdekképviseleti vezetőkkel abban, hogy ma minden béremelés indokolt Magyarországon, de olyan gazdaságpolitikát nem szabad folytatni, amely gazdasági teljesítmény híján hitelezésből finanszírozná azt – mondta a kormányfő. Vagyis minden béremelést üdvözöl a kabinet, azzal a kitétellel, hogy a gazdaságnak kell megtermelnie a szükséges forrásokat – tette hozzá Orbán.
Orbán megerősítette, hogy az adórendszert érintő minden véleményt kész megfontolni, arra azonban nem hajlandó, hogy visszalépjenek azon adórendszer irányába, amely tönkretette Magyarországot.
"Magyarországot 2010-ig egy olyan adórendszer uralta, amely család-, munka- és vállalkozásellenes volt" – mondta, hozzátéve, hogy erre adott a kormány választ akkor, amikor megkezdte az adók átterelését a munkát terhelőkről, a forgalmat és a fogyasztást terhelők irányába.
A kormányfő mindezt arra reagálva mondta, hogy Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke a találkozó utáni sajtótájékoztatón elmondta: megosztották a miniszterelnökkel az őket foglalkoztató problémákat, egyebek között azt, hogy álláspontjuk szerint az egykulcsos adórendszer nem kellően szolidáris és igazságos. "Ebben persze nagyon távol állnak egymástól az álláspontjaink" – jelezte az elnök.
A LIGA felvetette, hogy módosítani kellene az új Munka törvénykönyvének azon két paragrafusát, amely szerintük diszkriminálja az állami vállalatokat.
Szóba került a sztrájktörvény LIGA által szorgalmazott módosítása is, mert a szövetség szerint a jogszabály "elvonja" a sztrájkjogot. Gaskó István beszélt a jövő évi bérfejlesztés szükségességéről is, és úgy véli, a reálbéreket minimálisan fejleszteni kell, a minimálbért pedig az átlagos bérfejlesztésnél jobban kell emelni. Elmondta, az ülésen a fegyveres és rendvédelmi szféra kapcsán a szakszervezeti jogosítványokról, a kollektív munkaügyi védelemről is egyeztettek.
A LIGA felvetéseire reagálva Orbán Viktor kifejtette: a köztulajdonban lévő munkáltatóval fennálló munkaviszony kérdésében év végéig megállapodás születhet, a sztrájktörvényt viszont a kormány nem akarja módosítani, de abban partner, hogy a sztrájkjog bírói gyakorlatban való érvényesülését áttekintsék. Át fogják nézni a közszférában is a kollektív munkaügyi kapcsolatokat – tette hozzá.
A miniszterelnök egyúttal arra kérte a szakszervezeteket, kövessék nyomon az IMF/EU-tárgyalások alakulását, és jelezzék, melyek azok a feltételek, amelyeket még elfogadhatónak tartanak, és melyek azok, amelyeket már nem. Megjegyezte, a tárgyalások során folyamatosan tájékoztatni fogják az érdekképviseleteket.
Orbán Viktor arra is kérte Gaskót, támogassák a kormányt a munkahelyvédelmi akcióterv végrehajtásában, mert anélkül nem lehet béremelésről sem beszélni.
A kormányfő egy, az élelmiszerár-robbanással kapcsolatos kérdésre elmondta: a szerdai kormányülésen alakul meg a Nemzetgazdasági és a Vidékfejlesztési Minisztérium közös bizottsága, amely az év végére készíti el intézkedési javaslatait arra vonatkozóan, hogy Magyarország hogyan reagáljon egy árrobbanásra. Ennek köszönhetően az ország felkészülten fogad majd egy ilyen helyzetet – emelte ki.
Egy másik kérdésre a miniszterelnök azt mondta, a keddi elnökségi ülésen más, ágazati szakszervezetek is jelen voltak, és ígéretet tett arra, hogy az egyeztetések ágazati szinten is folytatódnak. Gaskó István beszámolt arról, hogy az ülésen több, a LIGA Szakszervezetekhez, és három másik konföderációhoz tartozó hat szakszervezet is részt vett, és a miniszterelnök az ő felvetéseiket, problémáikat is meghallgatta.
Arra a kérdésre, hogy a miniszterelnök tárgyal-e más szakszervezeti konföderációkkal is, Orbán Viktor – utalva arra, hogy Gaskó Istvánnal és a LIGA-val hagyományosan jó a kapcsolatuk – azt mondta: "meglátjuk, mire jutok a legegyszerűbbel...".
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.