Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Összesen huszonöt intézkedés lesz abban az akciótervben, amelyet az Európai Bizottság készít az adóelkerülés visszaszorításához.
A brüsszeli testület egyebek mellett egységes európai adóazonosító szám bevezetését javasolja, és technikai segítséget ajánl a tagállamoknak az adóbehajtás hatékonyságának javításához - mondta Algirdas Semeta, az adóügyért és a vámunióért, valamint az ellenőrzésért és a csalás elleni küzdelemért felelős biztos a Focus című német hetilapnak.
A bizottság litván tagja hangsúlyozta: az európai szürkegazdaság mérete nagyjából az uniós gazdaság egyötödének felel meg, ami azt jelenti, hogy "minden egyes évben ezermilliárd euró adóbevételtől esik el a közösség". Az adóelkerülés visszaszorítása ebből adódóan "hatalmas lehetőség" az állami bevételek növelésére, amit a mostani válságos időkben ki is kellene használni.
Ezt szolgálja az új bizottsági akcióterv, amely még idén elkészül. Brüsszel egyebek mellett azt sürgeti, hogy vezessenek be egységes minimumszankciókat az adózási jogsértések büntetésére, és hangolják jobban össze a nemzeti pénzügyi hatóságok adatbázisait. Ezzel az uniós határon belüli adóelkerülési műveletek ellen lehetne hatékonyabban fellépni.
Harmadik országokkal - vagyis a nem uniós tagállamokkal - kapcsolatban a bizottságot kellene szélesebb jogkörrel felhatalmazni, hogy a huszonhetek egészére vonatkozó adózási tárgyú megállapodásokat köthessen. Mindenekelőtt Svájccal kellene egyezségre jutni az adóelkerülés visszaszorításáról, és ezt a tagállamok nagy többsége támogatja is, de Ausztria és Luxemburg ellenállása miatt nem sikerül áttörést elérni - mondta Semeta a Focus internetes kiadásában a hét végén megjelent összeállításban.
Az egyes pénzügyi tranzakciókra kivetni tervezett egységes uniós adóval kapcsolatban elmondta: a bizottság szerint a legjobb megoldás az volna, ha a tagországok az új adó révén keletkező bevétel kétharmadát befizetnék a közös kasszába, és cserébe ugyanekkora mértékben csökkentenék a közös költségvetéshez nyújtott hozzájárulásukat.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.