Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Még egyeztetnek a MÁV Általános Biztosító Egyesület károsultjainak ügyét rendező jogszabályról, ha azok lezárulnak, a parlament elé kerülhet a tervezet - válaszolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a jobbikos Korondi Miklós írásbeli kérdésére.
Az Országgyűlés honlapján olvasható válaszában a miniszter kiemeli, hogy a kormány a MÁV ÁBE károsultjainak ügyében mielőbb olyan megoldást szeretne találni, amely összhangban áll az alaptörvényben foglaltakkal, és kiállja az Alkotmánybíróság utólagos normakontrollját.
Hozzátette, hogy a kártérítési igények rendezésében érintett közigazgatási és érdekképviseleti szervek bevonásával még egyeztetnek.
A nemzetgazdasági miniszter emlékeztet, hogy az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva megállapította: az Országgyűlés alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta a 2010. január 1-je előtt felszámolás alá került biztosítóval kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésen alapuló kártérítési igények érvényesíthetőségét. Egyúttal felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának az AB határozatban foglalt határidőig tegyen eleget.
A kérdéskört az alkotmányossági szempontok figyelembevételével úgy kell megoldani, hogy a szabályozás alkalmas legyen a vagyonelszámolási eljárás megfelelő és gyors lezárásához - emelte ki válaszában Matolcsy György.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
82,7 milliárd forintba kerül a kormánynak a 2,6 millió embert érintő intézkedés.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.