Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Feljelentést tett a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Rác fürdőnek nyújtott állami hitel kapcsán - értesült a Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet szerdai számában megjelentek szerint a Kehi mintegy hétmilliárd forintos kárt okozó hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Rác fürdőnek nyújtott állami hitel ügyében.
A lap ismertetése szerint a feljelentés hátterében az áll, hogy a Magyar Fejlesztési Bank úgy hagyta jóvá a Rác Nosztalgia Kft.-nek nyújtott hitelt 2005-ben, hogy a banküzlet-biztonsági főosztály nem javasolta, és a jogi igazgatóság is arra hívta fel a figyelmet, hogy fedezet híján túl magas a hitelezés kockázata.
A kft. ellen, amely a Rác fürdő felújítására jött létre, és amelynek 25 százalékos tulajdonosa a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., a napokban indult meg a csődeljárás, miután három hitelezője végrehajtást kért a cég ellen. A cég hitelszerződését, amelynek alapján 6,1 milliárd forint hitelt folyósítottak, az MFB az idén júliusban mondta fel, a kft. több mint hétmilliárd forinttal tartozik az állami banknak.
A beruházás elkészült, de az anyagi gondok, illetve a működési engedély hiánya miatt a fürdő és a szálloda is üresen áll.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.