Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az emelkedő bérköltségek és az export lassulása miatt egyre több kínai és külföldi cég telepíti át termelését az ázsiai térség más országába - erősítette meg a China Daily napilapnak a kínai kereskedelmi minisztérium egyik hivatalnoka.
A textil- és ruházati ipar képviselői, valamint a cipőgyártók csaknem egyharmada van nagy nyomás alatt ma Kínában, s hagyta el részben vagy teljesen a kelet-ázsiai országot emiatt. A vállalatok legkedveltebb célpontjai közt a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) tagországai szerepelnek, mindenekelőtt Vietnám, Indonézia és Malajzia.
A termelőcégek többnyire az emelkedő bérköltségek miatt döntenek a távozás mellett: az elmúlt években a kínai bérek átlagosan 15 százalékkal, a minimálbérek pedig tavaly átlagosan 22 százalékkal, az idei év első hat hónapjában mintegy 20 százalékkal nőttek. A vezetés tervei szerint az évtized közepéig legalább 13 százalékos emelkedés garantálása a cél.
Az egykor az "exportőrök fővárosának" tartott dél-kínai Sencsenben (Shenzhen) jelenleg 1500 jüan (51 ezer forint) a minimálbér, miközben Vietnámban már ennek egyharmadáért is lehet munkaerőt találni. A környező ázsiai országok ráadásul kedvezményes politikákkal, így például olcsó földbérlettel is csalogatják a vállalatokat.
A kérdés nemcsak a kínai, hanem a külföldi vállalatoknak is fejfájást okoz: az Amerikai-Kínai Üzleti Tanács és az Európai Unió kereskedelmi kamarájának üzleti környezetet vizsgáló, rendszeres jelentéseiben évek óta a tagvállalatok leggyakrabban említett problémái közt szerepel. Az olcsó Kína végéről szóló tavaly év végi tanulmányában a Boston Consulting Group nemzetközi tanácsadócég úgy becsülte: a növekvő munkaerőköltségek miatt Kínából az USA-ba visszatelepülő vállalatok akár három millió munkahelyet is teremthetnek 2020-ig.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.