Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bár még minden lehetőség nyitott, a legvalószínűbbnek tűnő forgatókönyv szerint az Európai Bizottság november 7. után további egyenlegjavító intézkedéseket kérhet Budapesttől, aminek ha év végéig foganatja lesz, nem kell tartani új, negatív ajánlástól és a kohéziós alapok ismételt felfüggesztésétől. A 2004 óta tartó deficiteljárás előreláthatóan jövő júniusban szűnhet meg hazánkkal szemben - írja a BruxInfo.
Az Európai Bizottság november 7-én hozza nyilvánosságra a 2012 és a 2014-es időszakra vonatkozó őszi makrogazdasági előrejelzéseit, ami egyúttal annak számbavételére is apropó lesz, hogy az uniós tagállamok az előírt pályán haladnak-e a költségvetési hiány kiigazítása felé - írja a BruxInfo.
Ebben a pillanatban nem lehet tudni, hogy Brüsszel milyen számokkal jön majd ki november 7-én, de a BruxInfónak nyilatkozó források élnek a gyanúperrel (és ezt a kormányfő is közvetve megerősítette), hogy nem ítéli majd elegendőnek az eddig bejelentett korrekciókat. Hogy mennyivel az rejtély, de ha hinni lehet néhány nyilatkozatnak, akkor már nem nagy a szakadék - olvasható a lapban.
Egy magas rangú uniós forrás a BruxInfo arra vonatkozó kérdésére, hogy mi lesz a következő lépés, ha egy országnál november 7-én nem rendben lévőnek találja a Bizottság a költségvetés helyzetét, azt mondta, hogy ebben az esetben az illető országnak rövid időn belül további intézkedéseket kell tennie, hogy elkerülje a következményeket. Valószínűnek tűnik, hogy amennyiben Brüsszel nem lesz elégedett a magyar számokkal, november 7. után, de legkésőbb decemberben Budapestnek további intézkedéseket kell hoznia a Bizottság meggyőzésére, és így az esetleges negatív következmények elhárítására - írja a lap.
A BruxInfo szerint Brüsszel legkorábban valószínűleg csak 2013 tavaszán javasolhatja a hazánkkal szemben 2004-óta érvényben lévő deficiteljárás megszüntetését, amit aztán a jövő júniusi luxemburgi pénzügyminiszteri tanácsülés szentesíthet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.