Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 452,93 pontos, 2,30 százalékos csökkenéssel, 19 211,19 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen szenior elemzője azt mondta, hogy vélhetően az utóbbi napok emelkedésének korrekciójaként, másrészt a kedvezőtlenebb nemzetközi hangulat miatt gyengült kedden a BUX index. A 10 milliárd forintot kissé meghaladó forgalom közepesnek mondható.
Német Sándor, a Buda-Cash üzletkötője elmondta: a nap elején meredek gyengüléssel indult a kereskedés a Magyar Nemzeti Bank következő elnökének személyéről szóló "pletykákra". A nyugat-európai tőzsdék mérsékelték veszteségüket, ehhez azonban Magyarország nem csatlakozott, a BUX végül a régiós indexeket is alulteljesítve zárt, és a forint is gyengült. A szakértő szerint a keddi gyengülés mögött inkább profitrealizálás áll, komoly eladói nyomás nincs a nemzetközi piacokon.
A Mol 550 forinttal, 2,89 százalékkal 18 450 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 146 forinttal, 3,11 százalékkal 4549 forintra esett, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,96 százalékkal 401 forintra gyengült, forgalma 482,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 265 forinttal, 0,71 százalékkal 37 235 forintra csökkent, a részvények forgalma 610,3 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama nem változott 18 450 forintot ért, forgalma 155,6 millió forint volt.
A BUMIX 1054,75 ponton zárt kedden, ez 6,88 pontos, 0,65 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.