Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,51 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 19 506,04 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője azt mondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank újabb, 25 bázispontos kamatvágása nem okozott meglepetést, és a BÉT-en sem hozott nagy árfolyammozgásokat. A nyugat-európai indexekhez hasonlóan a BUX is szűk sávban mozgott kedden, és egyelőre nem dőlt el, hogy az utóbbi hetek „ralija” után irányt keres vagy már tetőzik a piac.
A Mol 30 forinttal, 0,16 százalékkal 18 700 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,11 százalékkal 4685 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,49 százalékkal 408 forintra emelkedett, forgalma 594,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,13 százalékkal 37 200 forintra csökkent, a részvények forgalma 193,1 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 149,3 millió forintos forgalom mellett 25 forinttal, 0,13 százalékkal 18 600 forintra nőtt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1041,29 ponton zárt kedden, ez 14,22 pontos, 1,38 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.