Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az energiaszolgáltató cégek a privatizációjuk óta több mint 1000 milliárd forint profitra tettek szert Magyarországon, de szakemberek szerint ennek többszörösét is kivihették az országból különféle pénzügyi műveletekkel - mondta Boros Imre, az első Orbán-kormány kisgazda minisztere, közgazdász a Kossuth Rádióban.
Az energiaszolgáltató vállalatokat 1995. december végén a piaci értéküknél jóval kevesebbért adták el, többnyire külföldi állami tulajdonban lévő cégeknek – mondta a Krónikának Boros Imre közgazdász. "Az már magában véve egy tréfa, hogy a magyar állam rossz tulajdonos, a külföldi meg jó tulajdonos itt nálunk" – állapította meg az első Orbán-kormány tárca nélküli minisztere, volt FKgP-s képviselő.
A hivatalos könyvelési adatok szerint az azóta összesen megtermelt és hazánkból többnyire kivitt profit meghaladja az ezermilliárd forintot, de a cégek más módon is tudtak pénzt kivonni az országból – véli Boros Imre. "Különféle jogdíjakon meg mindenféle tudományos szerződéseken keresztül lényegében költségként viszi ki a profitot, magyarán szólva megcsapolja a saját itteni leánycégét. Ez egyébként a bankoknál is jellemző. Úgyhogy valószínű, ennek a profitnak a többszöröse realizálódott, ugyan nem mindig itt, a magyar szolgáltató cégnél, hanem az ő 'anyukájánál'" – tette hozzá Boros Imre.
Mindemellett az energiacégek a Horn-kormánnyal aláírt szerződésekben azt is kikötötték, hogy a mindenkori költségeikre egy bizonyos százaléknyi nyereséget tehettek, az így kialakult árat pedig érvényesíthették a piacon – folytatta Csath Magdolna közgazdász., aki 2002-ben a MIÉP színeiben indult képviselőjelöltként. Szerinte ezek a feltételek nem ösztönözték a cégeket arra, hogy hatékonyan gazdálkodjanak. Ha ugyanis bármilyen költséget el lehet fogadtatni az árban, akkor a vállalkozás bátran költ, például jó magas béreket ad a vezetőknek.
Csath Magdolna úgy véli, gyakorlatilag nem működött a piacgazdaság, hanem monopolgazdaság alakult ki az energiaszektorban. "Óriási szakadék keletkezett aközött, hogy a családok összes bevételéből hány százalékot tett ki a gázra, villamos energiára fordított összeg" – mondta Csath Magdolna. A szakemberek szerint mindezekért különösen indokolt, hogy átvizsgálják ezen cégek költségeit, és arra szorítsák őket, hogy megfelelően gazdálkodjanak.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.