Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A kormány célja, hogy Magyarország termelési központtá váljon Európában, és ehhez versenyképes befektetési környezetet teremt intézkedéseivel – mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden Budapesten, a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara több vegyes kamarával közösen tartott rendezvényén.
A növekedési fordulat címmel tartott előadásában Szijjártó Péter azt mondta, 2013-ban gazdasági növekedési fordulat lesz, és ennek forrása a családok megerősítésével keletkező fogyasztás bővítése, a magyar cégek külpiaci tevékenységének elősegítése, továbbá a stratégiai partnerségi megállapodások rendszere.
Az államtitkár kitért arra, hogy helyes volt a kormány adófilozófiai váltása, amely révén egyszerű, átlátható, arányos adórendszer jött létre, ami a termelő szektor számára sok pozitívumot hozott.
A kormány elkötelezett a bürokrácia, az adminisztrációs terhek csökkentése mellett – tette hozzá az államtitkár, aki szerint az év végéig az Egyszerű állam elnevezésű program keretében 500 milliárd forinttal, a GDP 1,7 százalékával mérséklődik a vállalkozások terhe.
A kormány a magyar oktatási rendszert a gazdaság igényeihez igazította, német mintára a szakképzést duális rendszerré alakította, ahol a cégek jobban bekapcsolódnak a képzésbe, a Munka törvénykönyvét rugalmassá tették, a munkahelyvédelmi akciótervvel a foglalkoztatás elősegítését támogatják – mondta az államtitkár.
Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági kormányzásban változások következtek be. Így például a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) és a kereskedőház rendszer a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárságához került, ezzel is jelezve, hogy a külgazdaság a gazdaságpolitikában fontos szerepet kap.
A HITA tevékenységében továbbra is segíti a nemzetközi cégek magyarországi tevékenységét, befektetéseik bővítését és hozzájárul a keleti nyitás politikájának érvényesüléséhez – tette hozzá.
Szijjártó Péter kitért arra, hogy a magyar makrogazdasági adatok európai összehasonlításban jók, az idén folytatódik az államadósság csökkentése, a költségvetési hiány 2013-ban is 3 százalék alatt marad, immár harmadik éve.
A 2013. évi gazdasági növekedés forrásai között említette az államtitkár a fogyasztás növekedését segítő, a családok megerősítésére hozott kormányzati intézkedéseket, köztük a devizahitelesek megsegítését, a rezsicsökkentést, a minimálbér és a nyugdíj emelését.
A magyar cégek külpiaci tevékenységének erősítésére kereskedőházakat nyitnak az idén Rijádban, Pekingben és Asztanában, április 22-én pedig Moszkvában adnak át magyar kereskedőházat a Quaestor magáncéggel közösen. Az Eximbank és a Mehib az eddiginél aktívabb exporttámogatási és finanszírozási politikát folytat – mondta az államtitkár.
A stratégiai partnerséggel összefüggésben a főszervező, Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara rendezvényén Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarországon 300 svájci érdekeltségű cég működik, az egyikkel, a Stadler vasúti járműgyártó céggel stratégiai partnerséget kötött a kormány. A Stadler a most zajló 3,5 milliárd forintos beruházása révén 600-ra bővíti a Magyarországon általa foglalkoztatottak számát.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.