Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Péntek délutánra átírta a kormány azt a megszorító csomagot, amit Varga Mihály jelentett be délelőtt, és a kormány honlapján a bejelentett helyére egy módosított csomagot tettek. Röviddel a változtatás után azonban visszaállították a csomag első verzióját.
Pár órával az első Varga-csomag bejelentése után a kormányzati kommunikáció úgy tűnik, belegabalyodott, pontosan mennyivel is tervezi kiigazítani az idei és a jövő évi költségvetést. Péntek dél körül közvetlenül a Varga-csomag bejelentése után a kormány honlapjára felkerült egy táblázat, melyben az idei évre 92,9 milliárd forintos bruttó kiigazítást tüntetett fel a kormány, 2014-re pedig 172,9 milliárd forintos volt a bruttó egyenlegjavulás.
Az idei kiigazítást nagyrészt a költségvetési szervek kiadásainak részleges zárolásával, az állami vagyonnal kapcsolatos tételek zárolásával, az elkülönített állami pénzalapok egyenlegjavítsásával, a kormánytól független költségvetési fejezetek tartalékképzésével és a médiaszolgáltatás támogatásának mérséklésével, valamint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete befizetésével érte volna el. Jövőre a kiigazítás bruttó hatása már 172,9 milliárd forintra duzzadt volna az első verzió szerint, egyes állami beruházások felfüggesztése, valamint amiatt, hogy nem emelkednek a költségvetés által nyújtott pénzbeli ellátások.
Délután kettő óra körül azonban egy másik táblázat jelent meg az első helyén. Ebben az idei kiigazítás 95,9 milliárd forintra emelkedett. A különbséget az okozta, hogy a költségvetési szervek megszorítása mellé bekerült az önkormányzatok támogatásának csökkentése is 3 milliárd forinttal. A 2014-es bruttó hatás is változott: 172,9 milliárd forintról 132,9 milliárd forintra csökkent. A 40 milliárd forintos különbség az állami beruházások felfüggesztésén megspórolható összegnél jelent meg: az első táblázat még 60 milliárdos megtakarítással számolt, a második viszont már csak 20 milliárdossal.
Végül visszakerült a Varga-csomag első verziója a kormány honalpjára. Az NGM sajtófőnöke a hvg.hu-val azt közölte, egy félreértés miatt került fel a második verziója a táblázatnak, de ezt gyorsan korrigálták. A hibáért elnézést kértek.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.
Újabb hétvége, újabb késő vonatok a Balatonnál.