Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A reklámadóról szóló törvénytervezet elkészítése annak jele, hogy a kormány tettre kész a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában pénteken.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a kormány is jelezte korábban, hogy a május elején bejelentett költségvetési konszolidációs csomag mindhárom lépcsőjével érdemben foglalkozik – mondta a műsorban az NGM helyettes államtitkára.
Banai Péter Benő szerint akkor jelentette be a nemzetgazdasági tárca vezetője, hogy ha az első lépésben javasolt költségvetési zárolásokat nem tartja elégségesnek Brüsszel, akkor a második lépésben egyszeri kiadások finanszírozását változtatja meg, végül, szükség esetén, az egyes ágazatokra kivetett különadókat, illetve a pénzügyi tranzakciós illeték mértékét emelheti meg a kormány.
A helyettes államtitkár azt mondta, a kormány az első lépést is elegendőnek tartja, hogy az Európai Bizottság csökkentse magyarországi hiányprognózisát, de a kabinet készül arra, hogy a második és harmadik lépcsőt is meglépje, és ennek része, hogy készült egy tervezet a reklámadó bevezetéséről. "Nem csak egy évre kell meggyőzni őket arról, hogy az államháztartás fenntartható pályán van" – tette hozzá.
Banai Péter Benő szerint a kormány szerdán vitatja meg a tervezetet, "hogy életbe lép-e, és ha igen, mikor", és utána az Országgyűlés dönthet róla.
A helyettes államtitkár szerint a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése az egész ország érdeke, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy "ne merüljön fel szankció lehetősége, ne legyen jogi lehetőség erre, illetve hogy az Európai Tanács és az Európai Bizottság hivatalosan ismerje el azokat a lépéseket, amiket Magyarország tett".
Utalt arra, több tízmilliárd forintos költségvetési megtakarítást eredményez, hogy az államadósság csökken, és hogy a hiány alacsony szinten tartható. A nemzetgazdasági tárca szakértője szerint a "tényszámok alapján" Magyarországnak ki kell kerülnie az eljárás alól.
Felidézte, az Európai Bizottság május 29-én tesz javaslatot arra, hogy Magyarország kikerüljön-e az eljárás alól, de a végleges döntést az európai pénzügyminiszterek tanácsa hozza meg június 21-én. "Azt gondolom, hogy ha az Európai Bizottság az eljárás lezárását javasolja, akkor a tanács is ezt fogja tenni" – mondta Banai Péter Benő.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.