EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A túlzottdeficit-eljárás megszüntetése után sem valószínű, hogy a magyar kormány jelentősebb költségvetési lazításba kezdene, egyebek mellett azért nem, mert a monetáris politika folyamatos enyhülése miatt erre nincs is szükség - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni szakelemzők.
Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport szakértői közölték: véleményük szerint a jövő évi választások előtt is csak korlátozott mértékű, a hazai össztermék (GDP) legfeljebb 0,5 százalékának megfelelő költségvetési többletkiadásra látnak lehetőséget, vagyis jóval kevesebbre "az ilyenkor tipikus 2-3 százalékos" GDP-arányos költekezési megugrásnál.
A ház elemzői azzal az érvvel támasztják alá prognózisukat, hogy ha a magyar kormány a nyáron "mértéktelen költekezésbe" fogna, az Európai Bizottság már 2013 végén javasolhatná új túlzottdeficit-eljárás elkezdését. Emellett a magyar jegybank egyre enyhébb monetáris politikát folytat, és ez a több elemből álló expanzív pénzügypolitika szükségtelenné teszi a költségvetési politika lazítását.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.