Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Görög sajtóhírek szerint eljárás indulhat Jeórjiosz Papakonsztantinu volt pénzügyminiszter és felesége ellen, akik úgy fest, nem fizettek be 3 millió eurónyi adót 2000 és 2010 között. A volt pénzügyminiszter ellen ráadásul már eljárás indult amiatt is, hogy meghamisíthatta az úgynevezett Lagarde-listát, melyen adóelkerülők találhatók, mivel több rokona is a listán volt. Papakonsztantinu hivatali ideje alatt lett a hellén állam az eurózóna tagja.
Görög sajtóhírek szerint eljárás indulhat Jeórjiosz Papakonsztantinu volt pénzügyminiszter és felesége ellen, akik úgy fest, nem fizettek be 3 millió eurónyi adót 2000 és 2010 között – írta a Kathimerini görög lap angol nyelvű kiadása. A volt pénzügyminiszter ellen ráadásul már eljárás indult amiatt is, hogy meghamisíthatta az úgynevezett Lagarde-listát, melyen svájci számlákat fialtató görög adóelkerülők találhatók, mivel több rokona is a listán volt.
A bíróság ugyanakkor egyelőre még nem indította meg az eljárást a volt görög pénzügyminiszter ellen, először az adóhatóság nézi meg, hogy az említett svájci számán lévő pénz után megfizették-e az adót.
Az már csak hab a tortán, hogy Papakonsztantinu hivatali ideje alatt lett a hellén állam az eurózóna tagja.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.