Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta: hivatalosan nem értesítette őt Horváth András volt adóellenőr a csalásokról, Révész Máriusz fideszes képviselő azonban hozzá fordult a NAV működésével kapcsolatban. Lázár János saját bevallása szerint jelezte Révésznek, hogy szívesen áll "arctalan barátja" rendelkezésére.
Lázár Jánost hivatalosan irat, levél vagy bejelentés formájában nem értesítette az adócsalások ügyében Horváth András volt adóellenőr. Az államtitkár közlése szerint Révész Máriusz fideszes képviselő a NAV működését érintő névtelen, konkrétumokat nélkülöző figyelemfelhívással és javaslatokkal kereste meg.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár az MTI-nek szerdán úgy nyilatkozott, Révész Máriusz képviselőtársának jelezte, hogy szívesen áll személyesen vagy levélben névtelen és "arctalan barátja rendelkezésére."
Munkám során rendszeresen kapok észrevételeket, javaslatokat, bejelentéseket az állam működésével kapcsolatban, azonban sem most, sem a jövőben nem tudok olyan észrevételekkel és javaslatokkal foglalkozni, amelyekhez nem társul név és arc – fogalmazott Lázár János.
Horváth András állítása szerint több fideszes országgyűlési képviselő és például Varga Mihály is már azelőtt tudott az adócsalások rendszeréről, hogy ő erről tájékoztatta volna a politikusokat, sőt úgy tudja, hogy a Fidesz frakciója 2011 tavaszán egy ülésén foglalkozott is ezzel a témával. A volt adóellenőr erről szerdán beszélt, miután az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága ellenőrző albizottságának ellenzéki tagjaival találkozott.
Megerősítette azt is: korábban megkereste Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét, valamint Révész Máriusz fideszes képviselőn keresztül megpróbálta eljuttatni az észrevételeit Lázár Jánosnak, a Miniszterelnökség vezetőjének és Cséfalvay Zoltánnak, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkárának. Hangsúlyozta azt is: nem ő az egyetlen volt adóellenőr, aki megpróbálta erre felhívni a főnökei vagy a kormánypárti politikusok figyelmét.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.