Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A K&H Bank kapta idén az Év bankja Magyarországon címet, a The Banker című nemzetközi pénzügyi szaklap harmadik alkalommal ítélte a pénzintézetnek ezt az elismerést – közölte a pénzintézet pénteken.
Korábban a K&H Bank 2008-ban és 2011-ben is megkapta már ezt a díjat.
A közlemény szerint a bank már a második rangos elismerést kapta meg ebben az évben, mert júliusban elnyerte a Magyarország legjobb bankja díjat az Euromoney Kiválósági Díj versenyén.
A nemzetközi Év bankja díjat világszerte minden évben közel 150 kiválasztott pénzügyi intézménynek ítélik oda, egy részletes kérdőív kitöltése alapján, amelyben a The Banker szakértői értékelik a pénzügyi eredményeket, a növekedési arányokat és a teljesítmény mutatókat.
Az adatok mellett azt is vizsgálják, hogy a bankok a helyi gazdasági szektorokban állítanak-e fel új sztenderdeket, innovatív, költséghatékony vagy új technológiák bevezetésével. Az idén 14. alkalommal megtartott díjátadón Londonban Hendrik Scheerlinck, a K&H Csoport vezérigazgatója vette át az elismerést.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?