szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az áruexport 4,7, az import 2,7 százalékkal nőtt euróban számolva idén októberben az egy évvel korábbival összehasonlítva – jelentette az első becslés alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A külkereskedelem októberi többlete 781 millió euró volt, 164 millió euróval nőtt a tavaly októberihez képest és alig 50 millióval maradt el a kiugróan magas szeptemberi 830 millió eurótól.

Az év első tíz hónapjában az export 2,0 százalékkal, az import 1,8 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest. A 6,179 milliárd euró kereskedelmi többlet 231 millió euróval több, mint a múlt év azonos időszakában volt.

A többlet még a válság óta megszokott méretes havi aktívumokhoz képest is látványos volt októberben – írta a Portfolio.hu. A kivitel utóbbi hónapokban megfigyelt növekedéséért elsősorban a járműgyártó ágazat kapacitásbővítései felelnek, illetve sokat segít, hogy már nem esik tovább a kommunikációs, szórakoztatóelektronikai termékek kivitele.

A beszámoló szerint az export az idén év elején először apránként ledolgozta a tavaly év végi beesését, majd folyamatosan tovább bővülve immár történelmi csúcsra ért az euróban mért havi kivitel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!