Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ellenzi Sólyom László a paksi atomerőmű bővítését, és annak előkészítetlenségét is – áll a volt államfő titkárságának közleményében, miután több zöld szervezet szakértője kereste fel a napokban.
A volt köztársasági elnök közleményében kifejtik, hogy Sólyom László már a januári magyar-orosz megállapodás előtt egy hónappal elmondta határozott véleményét a két új paksi atomerőmű-blokk megépítéséről a "Paks vobiscum?" c. konferencián – írja az Index.
A volt államfőt a Magyar Narancs szerint több zöld szervezet szakértője kereste fel a napokban, de Sólyom elhárította a közös állásfoglalást a paksi bővítés ellen.
A volt köztársasági elnök a konferencián hiányolta a nyilvánosságot, rámutatott, hogy a felelősséget viselő döntést csak megfelelő információk birtokában, és alapos előkészítés után szabad hozni. "Paks esetében többről van szó, mint áramtermelésről: a jövő nemzedékek sorsáról, döntési és alkotmányos kultúráról, külpolitikai stratégiáról, a kockázatvállalás erkölcsi kérdéseiről, továbbá a civil társadalom erejéről is: kikövetel-e a döntéshez elegendő információt" – fejtette ki.
Sólyom László kezdeményezte "a felelős döntéshez nélkülözhetetlen tudományos vita folytatását, hiteles fórumon, és lehetőleg még nagyobb nyilvánosság előtt". Ennek előkészítésére több találkozót is összehívott.
Az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelet megfogalmazó hat zöld szervezet eleve tisztában volt azzal, hogy Sólyom László sem alkotmánybíróként, sem köztársasági elnökként, sem azután nem írt alá felhívásokat és leveleket, hanem a maga eszközeivel támogatta a helyesnek tartott célokat – áll Sólyom titkárságának vasárnapi közleményében.
Mint ismert: Oroszország és Magyarország együttműködési megállapodást írt alá az atomenergia békés célú felhasználásáról, mely magában foglalja két új atomerőművi blokk megépítését Pakson. A projekt megvalósítására 10 milliárd eurós keretösszegű hitelt kap Magyarország. A finanszírozás 80 százalékát az oroszok adják, 20 százalékát viszont Magyarországnak kell előteremtenie.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.