szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tízmilliárd forintos közgondolkodási programot indít a Magyar Nemzeti Bank. A program a Pallasz Athéné nevet kapta, és az első öt évben évente kétmilliárdot ad majd művelődésre, oktatásra és tudományos tevékenységre.

A Magyar Nemzeti Bank az első öt évben, évi kétmilliárd forinttal, egy nagyszabású közgondolkodási programot  indít, melynek a Pallasz Athéné Program nevet adta. Középpontjában a  művelődés, az oktatás,  a tudomány támogatása és fejlesztése áll – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken. A közgazdasági, pénzügyi szakemberképzés támogatásán  túl a  jegybank  kiemelt  fontosságúnak  tartja  kutatások  elősegítését,  nemcsak közgazdasági, hanem más társadalomtudományi  és interdiszciplináris témákban is – írja a közlemény.

Az MNB arra is kitér, hogy a pénzügyi és árstabilitás biztosítása mellett a nemzeti stabilitást is ösztönzi azzal, hogy növekedést generál a gazdaságban, befektet az oktatásba és a tudásba, támogatja a kultúrát, segíti a társadalmi felelősségvállalást.  A  program sikeres megvalósítása érdekében a jegybank felveszi a kapcsolatot a világ vezető egyetemeivel is.

A közlemény szerint az MNB feladatának  tekinti  a  hazai pénzügyi  kultúra  fejlesztését, az ezt megalapozó közgazdasági, társadalmi gondolkodás serkentését, illetve az ehhez kapcsolódó intézményrendszer és infrastruktúra javítását. Az MNB a rendelkezésére álló eszközökkel segíteni kívánja  a  magyarországi  közgazdasági  oktatást,  az  új  irányzatok  elterjedését,  a  tudományos műhelyek  munkáját,  a  pénzügyi  műveltség  szélesítését.  Mindezt  – többek  közt – oktatási programok  szervezésével,  kiemelkedő  tehetségek  egyéni  gondozásával,  a  jegybanknál  folyó munkákba való bekapcsolódás lehetőségével,  a  legnevesebb  magyarországi  és  nemzetközi oktatók megnyerésével szeretné elérni.

A Pallasz Athéné Közgondolkodási Program első öt évében, 2019-ig összesen 10 milliárd forint felhasználásával működik. Kiemelt cél, hogy a tehetséges magyar kutatók a társadalomtudományok - főként a közgazdaságtan, pénzügyek és azok peremtudományai - területén minél több, nemzetközileg is elismert  színvonalú szellemi alkotást  hozzanak létre. Az MNB a program által kívánja elősegíteni, hogy a magyar kutatók számára könnyebben elérhetővé váljanak  a  közgazdaságtan  új  megközelítései,  és  Magyarország  a  következő  évtizedekben felkerüljön a modern közgazdasági gondolkodás térképére.

Tudományos  fokozattal  rendelkező  kutatók,  PhD  hallgatók, egyetemisták  és  szakkollégiumok  számára  egyaránt  elérhetők  lesznek  a  program  különböző elemei.  A  pénzügyi ismeretterjesztő programok minden érdeklődő számára közelebb hozzák majd  a közgazdasági  ismereteket. A  kezdeményezés  kifejezetten  ösztönöz  minden  olyan tevékenységet, amely javítja a fiatal magyar kutatók külföldi egyetemek PhD programjaiba való bekerülésének esélyeit. Eközben a hazai PhD  képzésekben  résztvevőknek a  jegybank nemzetközi kutatók bevonásával kiemelt kurzusokat biztosít. A  program  keretében  létrejön  egy  ösztöndíjrendszer,  amely  a  hazai közgazdasági, és ezen belül a makroökonómiai és pénzügytani PhD képzés hatékonyságát növeli.

A  tanulmányi  ösztöndíjra  elsőéves,  közgazdasági  vagy  pénzügyi  képzésben  résztvevő  PhD hallgatók pályázhatnak. Az ösztöndíjasok maximum négy éven keresztül pénzügyi támogatásban részesülnek,  valamint  kutatási  érdeklődésüknek  megfelelő  személyes  tanácsadót  kapnak,  aki mind az oktatási, mind a kutatási tevékenységükben segíti őket. Az ösztöndíjasok rendszeresen részt  vesznek  szakmai  előadásokon,  munkaértekezleteken  és  konferenciákon.  Az  ösztöndíjra vonatkozó  felhívást  a  Magyar  Nemzeti  Bank  rövidesen  eljuttatja  a  magyarországi  egyetemek társadalomtudományi tanszékeire.

Az  MNB  kiemelten  fontosnak  tartja,  hogy  a  közgazdaságtan  kutatói  aktív  párbeszédet folytassanak  más  tudományterületek  képviselőivel,  így  más  társadalomtudományok,  illetve a természettudományok kutatóinak széles körét is bevonja a programba. Az  MNB-ben  jelenleg  is  működő,  oktatáshoz  kapcsolódó  intézmények  -  Jegybanki  Oktatások Központja  (Budapest  School)  és  a  Budapest  Economic  Seminar  Series  -  a  Közgondolkodási Program részét fogják képezni.

Az  MNB  az  általános  pénzügyi  ismeretek  vonatkozásában  pénzügyi  ismeretterjesztő programokat  indít  országos  rendezvényekkel,  versenyekkel;  a felsőfokú szakképzésben a banki, biztosító  és  bróker  szakemberek  oktatását  és  továbbképzését  segíti;  az  egyetemi  képzés keretében  országos  előadássorozatokat,  szakkollégiumokat  támogat,  közgazdasági  elemzések megjelentetését,  szakkönyvek  megírását,  tudományos  kutatások  felvállalását,  konferenciák szervezését,  nyári  egyetem  létrehozását  ösztönzi;  a  PhD  képzést  kiegészítő  oktatásokkal  és külföldi ösztöndíj lehetőségekkel teszi gazdagabbá.

A  program  fontos  eleme  a  külföldi,  világhírű  egyetemekkel,  szakkollégiumokkal,  műhelyekkel való  szakmai  együttműködés  kiépítése  és  fejlesztése.  Ennek  érdekében,  a  jegybank  az elkövetkező  félévben  folyamatosan  felveszi  a partneri kapcsolatot  a hazai és külföldi kutatókkal, doktori iskolákkal, egyetemekkel, szakkollégiumokkal.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!