szerző:
HavariaPress
Tetszett a cikk?

Munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások vezetőit vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom megyei akciója során. A szervezet irányítói próbáltak kibújni a felelősségre vonás alól: két céget átírattak végstádiumban lévő rákbetegekre, akik a "cégszerzés" után rövidesen meghaltak.

Munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások vezetőit vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom megyei akciója során. A gyanúsítottak 2012-től munkaerő-kölcsönző cégeket irányítottak és működtettek úgy, hogy a bevételeket a fővállalkozást irányító személyhez köthető alvállalkozások fiktív számláival ellensúlyozták. Ezzel a módszerrel – a NAV számítása szerint – a vállalkozások 244 millió forint adót csaltak el. A beszámlázó cégek közül volt olyan, amelynek még munkavállalói sem voltak.

A bűnözői csoportra egyszerre 25 helyszínen, 96 pénzügyi nyomozó, adórevizor és pénzügyőr járőr csapott le. Lefoglalták a cégek könyvelési anyagait és telefonjait, valamint a számlázásokra használt számítástechnikai eszközöket. Az akció során a komáromi és oroszlányi irányítótól csaknem 16 millió forint készpénzt foglaltak le. Az okozott kár megtérülésére eddig mintegy 131 millió forint értékű vagyont biztosítottak: bankszámlákat, ingatlanokat zároltak.

A szervezet irányítói próbáltak kibújni a felelősségre vonás alól: két céget átírattak végstádiumban lévő rákbetegekre, akik a "cégszerzés" után rövidesen elhaláloztak.

Jelenleg az ügyben 5 gyanúsított van, akik közül a két főszervező házi őrizetben van. Bár az elsőfokú bíróság házi őrizetről határozott, a másodfokú döntés nyomán előzetes letartóztatásba kerültek.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!