Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Egy kutatás szerint az amerikai munkavállalók 42 százaléka érzi úgy, hogy kötelező megnéznie a munkahelyi levelezését nyaralása alatt, a dolgozók több mint negyede pedig egyenesen bűntudatot érez, ha elmegy vakációzni. A technológiai fejlődés miatt elmosódnak a határok a szabadidő és a munkavégzés között, egyre többen foglalkoznak céges ügyekkel a nyaralás alatt is, döntően a fiatalok járnak ebben az élen.
Egy kutatás szerint az amerikai munkavállalók 42 százaléka érzi úgy, hogy kötelező megnéznie a munkahelyi levelezését nyaralása alatt, a dolgozók több mint negyede pedig egyenesen bűntudatot érez, ha elmegy vakációzni – írja a Forbes a Randstad kutatására hivatkozva. A fiatalabbak ráadásul nagyobb arányban éreznek bűntudatot, ha elmennek vakációzni, mint az idősebbek: a baby boom generáció tagjai körében ez az arány mindössze 18 százalék, a 80-as években születetteknél azonban 40 százalék.
Bár a két adat közötti eltérés minden bizonnyal azzal is magyarázható, hogy a karrierjük elején álló fiatal munkavállalók mindenképp meg szeretnének felelni első munkahelyeiken, ezért pedig hajlandóak is lemondani a nyaralásról, a kutatás szerint ugyanakkor leginkább a technológiai fejlődés miatt is nézik meg e-mailjeiket a nyaralás alatt is.
Míg 10-15 éve még igen éles volt a határvonal a szabadidő és a munka között, addig mára a fiatalabb generáció számára ez a határ már elmosódottabb. Az összes megkérdezett válaszadó 67 százaléka válaszolt úgy, hogy hatékonyabbnak érzi magát egy nyaralás után (ide tartoznak a fiatalok is), vagyis ez azt jelenti, hogy azon emberek egy része is így válaszolhatott, akik levelezésüket nézegették a vakáció ideje alatt.
Mindez azt sugallja, hogy változóban van a munka-szabadidő reláció, így nem biztos, hogy azok a megoldások igazán járhatóak, melyeknél például este hat után automatikusan kikapcsolják a vállalati telefonokat, vagy e-mail nélküli napokat vezetnek be. Az viszont továbbra is tény, hogy a pihenés, nyaralás feltölti a munkavállalókat, de emellé már felzárkózik a vakációzós vállalati e-mailezés is.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?