Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A keddi kamatdöntő ülésen a monetáris tanács várhatóan tartja a 2,10 százalékos alapot. Az MNB egyúttal ma ismerteti legfrissebb inflációs jelentésének fő számait.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden tartja szeptemberi kamatdöntő ülését. Az elemzők arra számítanak, hogy a jegybank nem változtat a jelenlegi 2,10 százalékos alapkamaton azt követően, hogy júliusban Matolcsy György jegybankelnök bejelentette: az MNB "tartós tartásra", vagyis arra rendezkedik be, hogy a jegybanki alapkamat 2015 végéig ezen a szinten marad.
Az MNB egyúttal ismerteti legfrissebb inflációs jelentésének fő számait. A jelentést teljes terjedelmében csütörtökön publikálja a jegybank.
Az MNB június végén közzétett inflációs jelentése szerint az idén nem lesz infláció, majd jövőre 2,5 százalékra emelkedik a pénzromlás üteme, a bruttó hazai termék (GDP) pedig 2014-ben 2,9 százalékkal, 2015-ben 2,5 százalékkal bővül.
A tanács a júniusi inflációs jelentés áttekintését követően úgy ítélte meg, hogy a magyar gazdaságot továbbra is kihasználatlan kapacitások jellemzik, és az inflációs nyomás tartósan mérsékelt maradhat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.