Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az orosz gázszállítások leállása esetén Olaszország három hónapig tudná gond nélkül fenntartani a gázellátást a tartalékai felhasználásával – közölte az olasz gazdaságfejlesztési miniszter.
Federica Guidi a római parlament felsőházában kedden azt mondta, hogy október végén a gáztartalék magas szinten állt, 11,4 milliárd köbméter volt, amihez még hozzáadódik 4,6 milliárd köbméternyi stratégiai gáztartalék is.
A miniszter beszélt arról is, hogy a Moszkva ellen hozott uniós gazdasági szankciók 100 millió euró exportbevétel-kiesést okoznak idén Olaszországnak.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.