Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Mol Nyrt. szerint nincs értelme pénzt és energiát fektetni a horvátországi Sziszekben található olajfinomító életben tartására - idézi a Jutarnji List című zágrábi lap pénteken Ferencz I. Szabolcsnak, a Mol Csoport csoportszintű társasági kapcsolatok ügyvezető igazgatójának ezzel kapcsolatos nyilatkozatát.
A lap korábban egy 2012-ben készült, a nyilvánosság számára eddig ismeretlen INA-vizsgálatra hivatkozott, amely szerint a sziszeki finomító nyereséges, még öt évig nincs szükség a bezárására, s amíg a fiumei olajfinomító nem veszi át a Horvátországban kitermelt olaj feldolgozását, addig a sziszeki finomító nyereséges marad.
Az INA hétfőn nyilatkozatot adott ki, amely szerint a tanulmány rövidtávú, egyéves időtartamra szóló feltételezésekre alapoz, és semmi esetre sem vonatkoztatható ötéves időszakra.
Ferencz I. Szabolcs a pénteken közzétett nyilatkozatában ambiciózus szülők sikertelen gyerekéhez hasonlítja a sziszeki finomítót. "A sziszeki finomítót nyereségesnek beállító úgynevezett 'titkos INA tanulmányt' idéző horvát híradások hasonlatosak ama fiatal sportoló történetéhez, aki ugyan rendre az utolsó helyeken végez, szülei mégis vakon hisznek sikerében" - írta. Hozzátette: előbb-utóbb valakinek szembesítenie kell a szülőket azzal, hogy nincs értelme tovább pénzt és energiát fektetni csemetéjük sportkarrierjébe.
"Az úgynevezett 'titkos tanulmányok' is azt írják, amit az elfogult érintettek olvasni akarnak, függetlenül a finomító valós teljesítményétől. Így az INA vezetőségére hárul a szerep, hogy az INA és Horvátország érdekében szembesítsék a hiedelmeket a tényekkel" - közölte Ferencz I. Szabolcs.
A sziszeki finomító jövőjéről hosszabb ideje tart a vita: a horvát fél, illetve a zágrábi kormány nyilatkozatai szerint Horvátország mindent megtesz, hogy modernizálják az INA finomítóit Sziszekben és Rijekában, s növeljék termelési kapacitásukat. Ezzel szemben Mol, az INA legnagyobb tulajdonosa csak az egyik, a rijekai finomítót tartaná meg.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.