Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az egészségügyi államtitkárság szerint eddig 55 milliárd forint folyt be a népegészségügyi termékadóból (neta). Január elsejétől ez már a tömény szeszes italokra is vonatkozni fog.
Több mint 55 milliárd forint folyt be a népegészségügyi termékadóból (neta) a 2011-es bevezetése óta – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet az egészségügyért felelős államtitkárság tájékoztatására hivatkozva.
A lap utalt rá, hogy az ismertebb nevén "chipsadó" célja az lett volna, hogy a bizonyítottan egészségi kockázatot hordozó magas cukor-, só- és egyes koffeintartalmú élelmiszerek megadóztatásával az egészségesebb táplálkozást mozdítsa elő és ösztönözze a gyártókat a kedvezőbb összetételű termékek előállítására, valamint javítsa a népegészségügyi célú programok, egészségügyi szolgáltatások finanszírozását. Hozzátették: a bevételt – további forrásokkal együtt – az ágazatban dolgozók bérfejlesztésére fordítják.
Szintén az államtitkárság közlésére hivatkozva a Magyar Nemzet azt írta: igazodva az uniós elvárásokhoz, január 1-jével megszűnik a nem minőségi tömény szeszes italokra alkalmazott magasabb jövedékiadó-mérték, ám e termékek – egészségkárosító hatásuk miatt – a népegészségügyi termékadó hatálya alá fognak esni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.