Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az ügyfélnek hét nappal előbb meg kell kapnia a szerződést a banktól, és három évre rögzítik a hitelek kamatait a fair bankolásról szóló törvényjavaslatban.
Ma délután két órakor nyújtja be a kormány az úgynevezett fair bankolásról szóló törvényt – jelentette be Trócsányi László. A törvényjavaslat célja az igazságügy-miniszter szerint, hogy január 1-jétől fair, tiszta bankrendszer működjön Magyarországon. A bankok egyetértenek a törvényjavaslat tartalmával. Trócsányi elmondta azt is, hogy a forintosításról szóló törvényről csütörtökön tárgyal a kormány. Arról szó sincs, hogy a forintosítás miatt a havi törlesztőrészlet nőni fog, a tervezett 25 százalékos törlesztőrészlet-csökkenést a kormány tartani fogja – tette hozzá.
Három évre rögzítik a kamatokat
A fair bankolásról szóló törvényjavaslat jelentősen megerősíti a bankok tájékoztatási kötelezettségét. A banknak meg kell mutatnia majd a termékcsaládokat, például a hiteltermékeket. Ezt követően az ügyfél választhat. A termékekről részletes tájékoztatást kell majd kapnia. Ha jelzáloghitel-szerződésről lesz szó, az ügyfélnek a szerződés aláírása előtt hét munkanappal meg kell kapnia a banktól a szerződés szövegét.
A javaslat meghatározza az egyoldalú kamat-, díj- és költségemelés szabályait is. Három évnél rövidebb szerződéseknél nem lesz lehetősége a bankoknak az egyoldalú szerződésmódosításra. Ezeknél a szerződéseknél vagy fix kamatot kell majd alkalmazniuk a bankoknak, vagy referenciaalapú kamatozást (ez egy referenciakamatot tartalmaz majd, például a BUBOR-t, valamint egy ehhez adódó előre meghatározott kamatfelárat).
Ennél hosszabb szerződéseknél három évnél kevesebb nem lehet rövidebb a futamidő. Magyarán a bankoknak a hosszabb szerződéseknél is csak három évente lesz lehetőségük a hitelek kamatainak felülvizsgálatára és változtatására. A bankoknak ezeknél a szerződéseknél kamatfelár-változási mutatót kell kidolgozniuk, és ezt a Magyar Nemzeti Bankkal engedélyeztetni kell. A várható kamatemelésekről 90 nappal korábban értesíteni kell az ügyfelet, és az ügyfélnek lesz ideje arra, hogy bankot váltson, amit ingyenesen megtehet.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.