szerző:
hvg.hu

Az MNB ma közzétett határozatában visszavonta a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását, mert az intézmény működése fenntarthatatlanná vált. Húsz munkanapon belül az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanítja a betéteseket.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsának azért kellett visszavonnia a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. tevékenységi engedélyét, mert a bank működése nem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek, és súlyosan megsértette a felügyeleti hatóság határozatát is. A bank további működése veszélyeztette volna az ügyfelek érdekeit, illetve a hitelintézet kötelezettségeinek teljesítését. A hitelintézeti tevékenységi engedély visszavonásával – jogszabályi előírás alapján – egyúttal sor került a befektetési szolgáltatásra vonatkozó jogosítvány visszavonására is.

A hvg.hu júniusban írta meg, mekkora baj van a Széchenyi Banknál, pedig év elején nemrég még – egy euróért – le akarta nyelni a Raiffeisen Bankot. Már akkor kiderült, hogy hatalmasak a pénzintézet veszteségei.

A Széchenyi Kereskedelmi Bank Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ vezérének egyik fő érdekeltsége
©
A pénzintézet Töröcskei István érdekeltsége, az Államadósság-kezelő Központ vezérigazgatója egyik cégével, a T & T Ingatlanforgalmazó Zrt.-vel 51 százalékos többségi tulajdonos. Töröcskei pozíciói azonban meggyengültek, és augusztusig milliárdokat kellett volna előteremtenie, hogy talpon maradjon a bank. Végül azonban több menetben sem sikerült betenni a pénzt, és emiatt a bank idén egyáltalán nem felelt meg a jogszabályokban előírt tőkekövetelménynek. A felügyeleti jogokat gyakorló jegybank viszont egészen a közelmúltig türelmesen várt.

Kínos a kormánynak

A kisebbségi tulajdonos az állam, és a bank bezárása most igencsak kínossá válhat a kormánynak, ugyanis tavaly júniusban 49 százalékos tulajdonrészt szerzett a pénzintézetben. Az állam egyszer már, tavaly május végén 3 milliárd forinttal emelt tőkét a bankban. Pedig a bank számai alapján nehezen igazolható, hogy akkor ez egy jó üzlet volt az állam számára, és nem csak a bankot próbálta életben tartani.

A Nemzetgazdasági Minisztérium most azzal védekezik, hogy nem tudták, hogy ilyen rossz helyzetben van a bank (eszerint meg sem nézte a kormány, mit vesz). A tárca közleményt adott ki a bank bezárásáról szóló MNB-közlemény után, és azt írta, hogy a kisebbségi tulajdonszerzést követően több olyan információra derült fény, amely a korábban ismertnél gyengébb tőkehelyzetre utalt.

Az állam számos szabálytalanságra hívta fel a többségi tulajdonos figyelmét, sürgette a problémák rendezését, és minden rendelkezésére álló eszközt kihasznált, hogy a többségi tulajdonost a pénzintézet szabályos és hatékony működésének helyreállítására késztesse – írta az NGM.

Súlyos hibákat találtak

Az MNB most azt írja, hogy a Széchenyi Banknál lefolytatott vizsgálat során megállapította: a korábbi erőteljes hatósági intézkedések ellenére a bank tevékenysége valamennyi jelentős területen – így a tőkehelyzetet, az értékvesztések elszámolását, a fedezetek nyilvántartását és értékelését, illetve az informatikai, számviteli rendszerek működését tekintve – súlyos, a prudens működéssel összeegyeztethetetlen helyzetbe került.

Az MNB arra a következtetésre jutott: a banknál zajló negatív folyamatok, a problémás hitelportfólió, és a bank működési sajátosságai összességében olyan magas kockázatúak, ami már nem kezelhető egyéb felügyeleti intézkedésekkel.

A MNB idén november 4-én rendelti ki felügyeleti biztosokat a Széchenyi Bankhoz. A felügyeleti biztosok eszközei azonban az MNB szerint nem elégségesek a negatív üzleti folyamatok nyomán felhalmozódott problémák kezelésére, a prudens működéshez szükséges tőke és likviditás biztosítására. Eredményes válságkezelésre, a prudens működés feltételeinek visszaállítására és fenntartására csak olyan mértékű ráfordítások révén kerülhetett volna sor, amelyre ésszerű időn belül nem volt reális esély – írja a közlemény.

A jegybank az engedély visszavonását megelőzően a szanálási törvénynek megfelelően áttekintette a Széchenyi Bank helyzetének egyéb megoldási lehetőségét. Megállapítható volt, hogy a bank szanálásának törvényi feltételei együttesen nem állnak fenn, így arra jogilag nincs lehetőség. A bank mérete, illetve tevékenysége alapján nem jelent kockázatot a magyar pénzügyi rendszerre, s a szanálást a törvényben meghatározott közérdek egyéb szempontjai sem indokolják a jegybank szerint.

Hamarosan kártalanítják a betéteseket

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa december 4-től az eddigi 5 millióról ügyfelenként 30 682 000 forintra emelte a hitelintézet által kifizethető betétek és más visszafizetendő források maximális mértékét. A jegybank azért határozott a kifizethető betétek és más visszafizetendő források összeghatárának felemeléséről, mert a korlátozó intézkedések bevezetése óta eltelt idő hosszúsága miatt a korábbi 5 millió forintos összeghatár fenntartása aránytalanul korlátozta volna a betétesek betétjeikhez történő hozzáférési jogosultságát.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a hitelintézetekről szóló törvény alapján az MNB engedély-visszavonó határozatát követő 20 munkanapon belül 100 ezer eurós összeghatárig (mintegy 30 millió forint) kártalanítja a betéteseket. Az OBA a jogszabályi előírásoknak megfelelően minden jogos betéti követelést kielégít majd. Az összeghatár feletti betétrészek ügyének rendezéséről a végelszámolás során születik döntés.

A Széchenyi Kereskedelmi Bank mintegy 1600 betétes ügyféllel rendelkezik. Mérlegfőösszeg alapján számított piaci részesedése ugyanakkor a hitelintézeti szektorban mindössze mintegy 1,4 ezreléknyi.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Alig indult el a Disney+, máris berobbant az új Star Wars-sorozat a torrentoldalakon

Alig indult el a Disney+, máris berobbant az új Star Wars-sorozat a torrentoldalakon

A polgármester fia is bizottsági tag lett a XV. kerületben

A polgármester fia is bizottsági tag lett a XV. kerületben

Plakátokkal próbálja megfékezni a horrorkaravánokat a rendőrség

Plakátokkal próbálja megfékezni a horrorkaravánokat a rendőrség

Januártól létrejön a Káel Csaba vezette Nemzeti Filmintézet

Januártól létrejön a Káel Csaba vezette Nemzeti Filmintézet

Alkotmányellenes a lakáslottós törvény egy ponton

Alkotmányellenes a lakáslottós törvény egy ponton

Felejtse el a száguldozást Hollandiában, drasztikusan csökkentették a sebességhatárt

Felejtse el a száguldozást Hollandiában, drasztikusan csökkentették a sebességhatárt