EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 815,05 pontos, 4,80 százalékos csökkenéssel, 16 169,18 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: a rubel jelentős esése lehúzta a BUX-ot, komoly eladói hullám alakult ki a magyar piacon. A keddi forgalom több mint kétszerese volt a szokásos átlagos napi forgalomnak.
A nap legnagyobb vesztese az OTP lett, a bankpapír árfolyama csaknem 7 százalékkal zuhant. A napi forgalom nagyjából kétharmada, 15 milliárd forint az OTP-hez köthető.
A Richtertől már a nap elején közölték, hogy a rubel leértékelődése várhatóan negatív hatással lesz a társaság negyedik negyedéves eredményeire, az orosz fizetőeszköz jelentős értékvesztése miatt csökkenhet az oroszországi árbevétel euróban számított értéke, és az üzleti eredmény is.
A Mol is gyengült az általános negatív hangulatban, ezt az olajár esése is indokolta.
A nap végére a nemzetközi piacok magukhoz tértek, a fontos európai értéktőzsdék pluszban zártak, a magyar tőzsdeindex azonban jelentős mínuszban maradt – mondta Miró József.
Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője ugyancsak a kiemelkedő forgalmat és a hazai részvényindex jelentős, csaknem 5 százalékos esését emelte ki.
Az orosz jegybank reggeli kamatemelése nem tudta megállítani a rubel gyengülését, amelynek hatására zuhantak a tőzsdék. A mélypont délután fél 2-kor volt, ekkor érte el a napi minimumát a magyar tőzsde és a vezető részvények is – jegyezte meg.
A Mol 400 forinttal, 3,52 százalékkal, 10 960 forintra csökkent, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 276 forinttal, 6,97 százalékkal, 3684 forintra esett, forgalmuk 15 milliárd forintot tett ki.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.