Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Kína készen áll arra, hogy a legutóbbi gazdasági nehézségek elleni küzdelemben segítséget nyújtson Oroszországnak – mondta Vang Ji kínai külügyminiszter.
Amennyiben orosz oldalról igény mutatkozik rá, hivatalos keretek között segítséget fogunk nyújtani – tette hozzá a külügyi tárca vezetője a hét végén a China Daily című angol nyelvű napilapban. A kínai diplomácia vezetője mindenesetre úgy vélte, hogy Moszkva maga is képes megbirkózni a problémákkal.
Vang Ji nem beszélt a lehetséges kínai segítségnyújtás részleteiről.
Az orosz rubel értéke egy év alatt az amerikai dollárhoz képest mintegy negyvenöt százalékkal esett vissza. Ennek az egyik oka az olaj világpiaci árának folyamatos csökkenése, Oroszország számára az energiaexport jelenti ugyanis a legfontosabb bevételi forrást. Másik oka az, hogy nyugati országok a Kremlnek a kelet-ukrajnai válságban játszott szerepe miatt gazdasági kényszerintézkedéseket vezettek be Oroszország ellen.
Peking és Moszkva szoros gazdasági kapcsolatokat tart fenn. A két ország már korábban is biztosított egymásnak kölcsönös támogatást szükség esetén.
Kína következetesen kivonja magát az oroszbarát szakadárok és az ukrán kormányerők több hónapja tartó konfliktusából, és többször is hangsúlyozta, hogy a felek kezdjenek tárgyalásokat a kelet-ukrajnai válság békés rendezéséről.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.